Cunamiként sodorhatja el a dolgozókat az új világ
Gazdaság

Cunamiként sodorhatja el a dolgozókat az új világ

Portfolio
A mesterséges intelligencia „cunamiként sújt le” a globális munkaerőpiacra – véli a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Kristalina Georgieva szerint az új technológia jelentősen növelheti a termelékenységet, azonban társadalmi egyenlőtlenségekhez is vezethet.

A mesterséges intelligencia a következő két év során a fejlett gazdaságokban a munkahelyek 60%-ra, világszerte pedig az állások 40%-ra lesz hatással

– mondta Kristalina Georgieva a Zürichi Egyetemhez tartozó Svájci Nemzetközi Tanulmányok Intézete által szervezett hétfői rendezvényen.

Nagyon kevés időnk van arra, hogy az embereket és a cégeket felkészítsük erre

– emelte ki.

Az IMF vezére szerint, ha megfelelően kezelik az MI-t, akkor az jelentős termelékenységnövekedést eredményezhet. Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy az új technológia nagyobb társadalmi egyenlőtlenségeket is okozhat.

Erről a témáról is szó lesz a Portfolio Financial IT 2024 konferenciáján.

Georgieva beszédében kitért a világgazdaság helyzetére is. Szerint a globális gazdaság az elmúlt években jobban ki volt téve a sokkhatásoknak, példaként említette a 2020-ban kitört Covid-járványt, valamint a két évvel később kirobbant ukrajnai háborút. Az IMF vezére további sokkhatásokra számít különösen a klímaválság miatt, azonban a globális gazdaság rugalmasságát, ellenállóképességét is erősnek tartja.

„Nem alakult ki globális recesszió” – jegyezte meg. „Tavaly egyesek attól tartottak, hogy a legtöbb gazdaság recesszióba csúszik, de ez nem történt meg. Az infláció, amely nagyon erősen sújtott bennünket, szinte mindenhol csökkenőben van" – tette hozzá az IMF vezérigazgatója.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
egyetemista-diakmunka-munka-munkavallalas