Hivatalosan is halottá nyilvánították VV Fannit

2024.05.15. 10:57
Hét év után jogilag befejeződött Novozánszki Fanni, a ValóVilág egykori szereplőjének ügye. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ugyanis hivatalosan is halottnak nyilvánította a néhai realitysztárt.

Mint megírtuk, a VV Fanniként ismert Novozánszki Fanni ügye már 2017 ősze óta húzódik. A lány budapesti lakásából tűnt el, és az utolsó róla készült felvételen B. László karjaiban látható egy mélygarázsban, amint a férfi az autója felé cipeli.

A hatóságok már a Novozánszki eltűnését követő napokban közölték, 99 százalékban biztosak abban, hogy a lányt megölték, azonban a holtteste máig nem került elő.

megölésével vádolt B. Lászlót első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, ám a férfi védőjével együtt felmentésért fellebbezett. Másodfokon tavaly született meg az ítélet, 20 év börtönbüntetésre enyhítették a végzést, amely ellen nincs helye fellebbezésnek, így a vádlott feltételesen tíz év múlva szabadulhatna.

Az ügy azonban jogilag most fejeződött be, ugyanis a Blikk információi szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan is halottnak nyilvánította Novozánszki Fannit.

Jogilag valóban vége a procedúrának, ám azt soha nem felejthetjük el, hogy Fanni holtteste a mai napig nem került elő

– mondta a lapnak Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője.

A fiatal lány halottá nyilvánítása azért is volt különösen fontos, mivel családja mindeddig nem fér hozzá az örökségéhez, nem tudták lezárni a bankszámláját, ahogy emlékművet sem tudtak neki állítani, ehhez ugyanis bírósági végzésre lett volna szükségük.