Ezt látni kell: Guardioláé az év reakciója Ortega védése után

Volt már egy-két érdekes reakció a katalán mestertől élete során, ez most mindent vitt.


A Manchester City még csak 1-0-ra vezetett a Tottenham ellen, amikor a 86. percben Szon egy az egyben vihette a kapura labdát, ám az ordító helyzetét lábbal védte Stefan Ortega, a csereként beállt kapus. Ederson egy durva ütközés következtében kicsit zavart állapotban volt, s Pep Guardiola végül úgy döntött, lecseréli őt a brazil látványos nemtetszésére. A húzás viszont bejött, ugyanis beállása után Ortega három nagy védést is bemutatott, de a legnagyobb mind közül ez volt, amely után a City menedzsere a földre feküdve izgulta végig a jeleneteket.

A mérkőzést követően a katalán szakember azt mondta cserekapusáról, hogy a világon a legjobb az egy az egy elleni szituációkban, s ezt kedd este is igazolta. A címvédő végül 2-0-ra győzött. 

Videók