A tárcavezető kihangsúlyozta, hogy közel teljes a foglalkoztatottság Magyarországon, a munkaerőpiaci tartalékot az inaktívak jelentik, akiket aktivitásra kell ösztönözni. 

Nagy Márton jelezte, a hazai munkaerő-tartalék 300 ezer embert jelent, ezt a csoportot kívánják megmozgatni.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy a GINOP Plusz program keretében megvalósuló projekt célja, hogy segítse az elhelyezkedését a 30-64 éves álláskeresőknek és inaktívaknak.

Hozzátette: kiemelten támogatják azokat az állástalanokat, akik hátrányos helyzetűek, többek között bértámogatással, valamint lakhatási, utazási és képzési támogatással.

Rég volt ilyen nehéz egy jó állást találni

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján most nem a munkavállalók diktálnak a piacon, épp ellenkezőleg, a munkaadók, a cégek érezhetik magukat inkább nyeregben. A munkakeresés időtartama átlagosan ma közel kilenc hónap, és ismét nő a munkanélküliek száma. Szakértőkkel néztünk az adatok mögé, hogy megértsük, pontosan mi is történik a munka világában.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→