Egy menetrend szerinti hajóüzemeltetés tárgyában kiírt BKV-tendert próbált megcsapolni Magyar Péter budapesti jelöltje – írta a Mandiner. Ordas Eszter és társai 2020 nyarán igyekeztek a fővárost megkárosítani, nem túl ügyesen, a BKV ugyanis észrevette, hogy a pályázatok jelentős szövegegyezést mutattak, a kartellező négy cég közül kettő pedig röviddel azelőtt alakult meg, ugyanazon a napon.

Hirdetés

A portál szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata során a gyanúba keveredett cégek vezetői beismerő vallomást tettek, és ki is szabták rájuk a büntetést, összesen 16,5 millió forintot.

A Magyar Péterrel oly elnéző balliberális média pedig inkább hallgat az ügyben.

Mindezek ellenére Ordas Eszter a Tisza Párt fővárosi listájának második helyére került.

Korábban írtuk

A portál felidézte: Magyar Péter jelöltjére Karácsony Gergely is utalt egy korábbi bejegyzésében, akkor azt írta a főpolgármester: „Egészen megdöbbentő, hogy kiket akarnak a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni a magukat ellenzékieknek mondó politikusok: korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit.”