a MÁV vonata a Balaton partján
Fotó: Shutterstock

Ha megütöd, leülöd! Kampányol a MÁV a jegyvizsgálók védelmében

A MÁV új kampányban igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a jegyvizsgálók mellett többek között az autóbusz-vezetők és a mozdonyvezetők is közfeladatot ellátó személynek minősülnek. Bántalmazásuk bűncselekménynek számít – az elkövető súlyos büntetésre számíthat, tette akár szabadságvesztést is vonhat maga után.


A MÁV-START-nál dolgozó, közfeladatot ellátó személyek elleni erőszakos bűncselekmények száma az elmúlt pár évben sokat csökkent, 2023-ban viszont sajnos közel 40 százalékos növekedés volt tapasztalható.

Tavaly összesen 78 alkalommal szenvedtek el támadást a jegyvizsgálók, és már 2024 első negyedévében is történt 24 hasonló eset. A szóbeli fenyegetéseken túl előfordult, hogy leköpték, megdobálták vagy sörrel öntötték le a jegyvizsgálót, de arra is volt példa, hogy lökdösték, megütötték, megrúgták vagy késsel sebesítették meg a MÁV munkatársát.

Jellemzően akkor alakulnak ki konfliktusok a tömegközlekedési eszközökön, amikor az utazni kívánó személynek nincs megfelelő menetjegye, és azt a helyszínen sem hajlandó megvásárolni. A bántalmazó viselkedés amellett, hogy fizikai és lelki traumát is okoz az áldozatnak, a többi utas biztonságérzetét is elveszi.

A MÁV-START-hoz hasonlóan a Volánbusznál is gyakran éri fizikai atrocitás a munkavállalókat. Az elmúlt közel egy évben 109 esetben kényszerültek rendőri segítséget kérni az autóbusz-vezetők szóbeli inzultus vagy fizikai bántalmazás miatt – ebből 67 eset az elmúlt 6 hónapban történt.

Az elkövetők könnyebb beazonosítása érdekében a Volánbusz és a MÁV-START járműveinek nagy részén fedélzeti kamerarendszer működik, a MÁV ráadásul 169 – kép- és hangfelvétel rögzítésére is alkalmas – testkamerát is beszerzett az elmúlt években a jegyvizsgálók számára.

A MÁV-VOLÁN-csoport emellett a rendőrséggel közösen dolgozik a közfeladatot ellátó személyek elleni támadások visszaszorításán.

Minden egyes incidens esetén rendőrségi feljelentést tesznek, az elkövetők pedig akár letöltendő börtönbüntetésre is számíthatnak.

Ne hagyd ki!