Demjén Ferenc a közönséget hibáztatja a kudarcért?

2024. május 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Demjén Ferenc szerint kicsit el van rontva a közönség füle Fotó: Blik/Pozsonyi Zita

„Megpróbáltuk, de hiába...”

Egyre több fiatal dönt úgy, hogy régi slágereket dolgoz fel. Ennek azonban nem mindig örülnek az eredeti előadók, mint például Demjén Ferenc sem. A zenészt ugyanis rendre elfelejtik tájékoztatni erről, és az új szerzemények minőségével sincs megelégedve.

Ő maga is szívesen nyúl vissza a V'Moto-Rock-os dalokhoz, de belátja, elszállt felettük az idő.

– Nem akarom kihagyni ezeket a dalokat, mostanában többet dolgozunk fel a régiekből ahhoz képest, amennyi újat írunk. Jelenleg ugyanis teljes képzavarban vagyunk az új dalokat illetően, mert az a műfaj, amit úgy hívtunk régen, beat vagy rock, most száz saját irányba ágazik. Sőt a fiatal zenészek is százfelé hajlanak napjainkban. Nem tudunk már betörni egy hagyományos slágerrel, megpróbáltuk, de hiába. És nem azért, mert tehetségtelenek vagyunk, hanem mert

egy kicsit el van rontva a közönség füle

– mondta Rózsi, akinek a mai napig sokan dolgozzák fel a slágereit. A közönség nem minden rétege tudja, hogy ezeket a dalokat nem mi írtuk, bár ha megtudnák, akkor még rosszabb lenne a helyzet.

Kérünk, állj meg egy pillanatra, és nézd meg Flipper Öcsi feleségével készült megrendítő videónkat, köszönjük:

via Star magazin

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest