A magyar zeneszerző, Hodován Milán a legjobb eredeti filmzene díját nyerte el a lisszaboni Filmapalooza fesztiválon a swapID című filmhez készített alkotásával, így a szcéna nemzetközi résztvevői előtt mutatkozik meg a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

hod_16.jpg
Hodován Milán. Fotó: Horváth Álmos

Hodován Milán Zeneakadémián végzett zeneszerző öt éve dolgozik Szatmári Andie rendezővel a 48 Hour Film Project évről évre több mint 130 országban rendezett versenyén. Ő írta meg a rendező Birds on the Catwalk, Tat Tvam Asi és a swapID című kisfilmjeinek zenéjét.

A swapID-t a Beyond Borders holland–magyar koprodukciós stábja keltette életre mindössze 48 óra alatt, két országban egyszerre forgatva. Szatmári Andie és Gido Krom egy testcserélő applikáció disztópikus történetét vitték filmvászonra, morális kérdésekkel és a modern technológia etikai aspektusaival fűszerezve. A tudat marad, a test változik, ezzel veti fel a kérdéseket a rendezőpáros: hogy meddig tart a tudat, milyen hatással van a környezetére, vagy hogy számít-e, hogy milyen testben van.

A kisfilm Eindhovenben a legjobb film díját nyerte el, ami egyenesen az idén Lisszabonban megrendezett Filmapalooza fesztiválra juttatta a csapatot. Itt a részt vevő városok közül a világ legjobb tíz, 48 óra alatt elkészített alkotását választották ki, köztük a swapID-t is, így a cannes-i filmfesztivál Short Film Corner programjában is levetítik, versenyprogramon kívül.

A film zeneszerzője, Hodován Milán a filmhez komponált művével több mint 130 film közül nyerte el a Filmapalooza legjobb eredeti filmzene díját. A forgatás egyszerre zajlott Budapesten és Amszterdamban is, így a zeneszerző a verseny kezdetekor kiutazott Hollandiába, hogy az Aga Aga professzionálisan felszerelt stúdiójában az utómunkával foglalkozó divízióval összhangban tudjon dolgozni.

Hodován Milán portré 2 (Lakos Máté)_3.jpg
Fotó: Lakos Máté

„A környezetváltozás, ha nem a megszokott helyen vagyok, mindig jót tesz az alkotásnak. Új impulzust adott a város, az, hogy a szünetekben elmehettem a Johan van Hasselt-csatorna partjára nézelődni. A kétszintes épületben a vágó, Czeróczki Mór, az utómunka-folyamat vezetője, Siemen Versloot, valamint a grafikus és motion designer, Carla Morales és én dolgoztunk, ahol a kollektív fókusz egy intenzív, motivált és egyszerre nyugodt légkört teremtett” – mesélte a művész.

A hangzásvilág az eltérő helyszíneket és látványvilágokat hivatott megkülönböztetni. Az elektronikus hangszerek, a cajon, a szintetizátorok és a vonósok alkotta zenei képekben bizonyos helyeken a trapre jellemző beatkészítés stílusjegyei lelhetőek fel, a diegetikus részeknél pedig a techno jellemvonásai tűnnek fel. A filmet május 22-én vetítik Cannes-ban.

Az alkotó már most újabb filmek zenéin dolgozik, ezek mellett a Rácz Frigyes rendezte és Szatmári Andie gyártásvezetésével készült Love, Cherish, Obey című kisfilm zenéjét szintén Hodován Milán készítette Takács Dorina (Дeva) énekesnővel együtt. Magyarországi bemutatójára a budapesti XII. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a Puskin Moziban kerül sor május 30. és június 5. között.