eur:
384.63
usd:
354.64
bux:
0
2024. május 29. szerda Magdolna
Fiatal önkéntes a Feltöltés 2014 hadkiegészítési rendszergyakorlat interaktív szakmai (sorozó) napján a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságán (MH HKNYP) 2014. október 17-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Csiki Varga Tamás: logikus lenne a sorkötelezettség visszaállítása Európában, de van pár akadály

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása mellett érvelt Manfred Weber néppárti frakcióvezető egy választási fórumon. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint valamiféle sorkötelezettség bevezetése logikus gondolat, ugyanakkor a megvalósítás gyakorlati feltételei szinte egyetlen uniós tagállamban sem állnak rendelkezésre.

Nem a német politikus az első európai döntéshozó, aki az orosz–ukrán háború miatt ilyen álláspontra helyezkedett, Csiki Varga Tamás elmondta: az ezredforduló környékén, az enyhülés nyomán, egész Európában csökkentették a katonák létszámát. Ezzel párhuzamosan a sorozott hadseregeket felváltották a kisebb létszámú, hivatásos haderők, és "a sorkötelezettséget általában nem megszüntették, csak felfüggesztették" – hangsúlyozta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Az eltelt húsz évben megváltozott a biztonsági környezet, két éve pedig Oroszország Ukrajna ellen nagyarányú háborút folytat, ugyanakkor a szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ezredforduló óta kiöregedett az a nemzedék, amely még kapott katonai kiképzést. Ők ma már elmúltak jóval negyven évesek, így ha két-három éven belül tovább romlik a biztonsági helyzet – például háborúban kellene helytállni –, akkor a hadseregeknek nem lenne megfelelő utánpótlása.

Arra a kérdésre, hogy a sorkatonaság visszaállítása népszerűtlen politikai döntés lenne-e, Csiki Varga Tamás határozott igennel válaszolt.

"A kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetése akkor járna a legkisebb döccenőkkel, ha egyrészt az emberekkel megértetnék a fontosságát, másrészt csak fokozatosan, az önkéntességet alapul véve kezdenék el" – vélekedett az NKE John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Szerinte pillanatnyilag amúgy sem lenne indokolt a teljesen általános, mindenkire vonatkozó sorkatonai szolgálat visszaállítása. Ehelyett az önkéntességen alapuló, különböző tartalékos és területvédelmi egységeket kellene népszerűsíteni.

Csiki Varga Tamás azt is elmondta, hogy a sorkatonai szolgálatnak jelenleg hiányoznak a pénzügyi és a tárgyi feltételei. Az elmúlt húsz évben megszüntették a laktanyák, kiképző bázisok jelentős részét, de nincs elég fegyver és kiképző sem. Az pedig komoly gazdasági hátrányokat okozna, ha egyik napról a másikra, több százezer vagy akár millió fiatalt vonnának el munkaerőpiacról – figyelmeztetett a szakértő.

Az NKE főmunkatársa úgy látja, hogy

azoknak az országoknak a gyakorlatát lenne érdemes követni, amelyek valamilyen formában megtartották a kötelező katonai szolgálat rendszerét.

Európában általában az a szokás, hogy egyszerre, egy korcsoportból csak néhány ezer főt hívnak be, pár hónapra katonának. De még így is csak néhány éves átmenettel lehetne újból bevezetni a sorkötelezettséget azokban az országokban, amelyek az elmúlt 20-25 évben felszámolták a sorozott haderő működtetésének pénzügyi, tárgyi és jogi feltételeit.

"Ha holnap arról döntene bármelyik európai ország, hogy visszatér a sorozáshoz, ezt mindenképpen néhány éves átmenettel és fokozatosan kellene megvalósítania. Már csak azért is, mert a gimnázium után, a felsőoktatásba való belépés időszakában vagy egy szakma elsajátítása közben nem mindegy, hogy a sorkatonai szolgálat mennyi idővel tolja el ezt a folyamatot" – szögezte le Csiki Varga Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.29. szerda, 18:00
Kalas Vivien a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Rajnai Gergely a Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×