)
)
Fénykorában, a hetvenes évek elején (Fotó: MTI/Petrovits László)
Munkahelyén, a Péterfy Sándor utcai kórház gyermekrendelőjében találkozunk. Tényleg muszáj még dolgoznia?
Nem erről van szó. Azért dolgozom, mert nem tudom, mi mást csinálhatnék. Máshoz nem értek. Meg hát szeretek segíteni és szeretem a hivatásomat.
Hetente hányszor rendel?
Mindennap itt vagyok a rendelőben, és előfordul, hogy házhoz is megyek. Régebben gyakran hívtak, ma már ritkábban. Talán nem is baj, hiszen már negyvenöt éve gyógyítom a gyerekeket, és előtte hat év volt még az egyetem is.
Az évtizedek során volt olyan eset, amely különösen emlékezetes maradt?
Nagyon sok volt, képtelenség lenne egyet kiemelni. Nyilván sokan nem tudják, de a gyerekgyógyász mellett ortopéd szakvizsgát is tettem, hamar kiderült azonban, hogy az nem az én utam. A gyerekgyógyászatról viszont csak szépet és jót mondhatok: a legnagyobb öröm az, ha meggyógyul egy súlyos beteg gyerek, és ezzel sikerül a családon segíteni. Az orvosi hivatás telitalálat az életemben. Igaz, nem mindig érzek már motivációt, de ha bejövök a rendelőbe, egyből minden a „helyére kerül”, és örömöt szerez a munkám. Ebben a körzetben 1989 óta vagyok, és szerencsésnek tartom magam, hogy ezt csinálhatom.
A gyerekek és szüleik doktor néniként ismerik, ám az idősebbek egy korszak meghatározó úszójaként, akinek az 1972-es olimpián „járt volna” az aranyérem, hiszen két számban is esélyesként állt rajtkőre. Bevallom, én is azok közé tartoztam, akikben egy világ dőlt össze, mert nem lett olimpiai bajnok. Foglalkoztatja még a müncheni olimpia?
Ááááá…! Nagyon örülök, hogy azt csinálhattam, amit szeretek. Sok kedves szót, megbecsülést kaptam az emberektől, és kapok ma is. Persze, nagyon jó lett volna olimpiát nyerni, mint a szüleim, de nekem Münchenben „csak” világcsúcs, ezüst- és bronzérem jutott. Azt szoktam mondani, hogy mindenkinek megvan a maga ezüstje, csak nincs körülötte akkora felhajtás, mint az én esetemben volt.
)
Az 1972-es olimpia 100 női hátjának eredményhirdetésén két amerikaival állt a dobogón, az „ő aranya” Melissa Belote nyakába került (Fotó: MTI)
Ezt megmagyarázná?
Úgy gondolom, az is egyfajta ezüstérem, ha valakinek nem sikerül a magánélete, a pályaválasztása, vagy ha nem érik el azt, amit szerettek volna, csak ők nincsenek az érdeklődés középpontjában, mint én voltam az 1972-es olimpián… Az életem ezen szakasza, a versenyzői éveim miatt nem lehet egy rossz szavam sem! Ami nem igazán sikerült, az a magánéletem. Két nagyon aranyos férjem volt, akikkel a mai napig jó a kapcsolatom, szeretem őket. Sajnálom, hogy nem sikerült egy teljes életet leélni valamelyikükkel. Első férjemmel, Misával (Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakos – F. M.) négy gyereket terveztünk, és nagyon bánom, hogy csak egyet szültem. Én mind a két házasságomat úgy terveztem, hogy holtomiglan-holtodiglan, de nem a sorsot hibáztatom, mindig azt keresem, én mit rontottam el.
Ha a négy gyermek nem is adatott meg, fia, Máté révén van egy aranyos unokája, a hétéves Rozi. Milyen nagymamának tartja magát?
Elfogultnak. Imádom Rozit! Azt pedig majd az idő eldönti, milyen nagymama vagyok, leszek. Szeretek sütni-főzni, és ha átjönnek a fiamék ebédelni, boldogan készítem el a kedvenc ételeiket.
Térjünk vissza az úszáshoz! Egykori sportágától nem szakadt el teljesen, például az áprilisi országos bajnokságon éremátadó volt.
Bár nincs semmilyen funkcióm a szövetségben, jóban vagyok velük, ha nagy verseny van, megyek, és segítek, ha kell. Az úszás iránti rajongásom nem múlt el, az örök! Nagyon drukkolok minden mai utódomnak, bárkiről és bármilyen versenyről is legyen szó, persze ez az olimpiára kiemelten vonatkozik. Remélem, hogy Párizsban kihozzák magukból a maximumot.
Megszámolni sem lehet, hogy versenyzőként hány kilométert teljesített a medencében edzéseken és versenyeken. Sok úszónak annyira elege lesz a sportágából, hogy a pályafutása vége után még pohárban sem akar vizet látni…
Mondtam, hogy most is rajongok az úszásért, csak már nem játszik főszerepet az életemben. Mivel utálom az úszószemüveget és a hideg vizet, amiben pedig bőven volt részem, néha-néha megyek csak úszni, akkor is inkább jó időben. Mozgásformaként az úszás helyére a kondizás lépett, azt csinálom mindennap, csak elvétve marad ki egy-egy alkalom. Egykor nagyon szerettem futni is, de a térd- és a csípőprotézisem miatt ez elmaradt az életemből, az orvos kollégáim egyik ilyen műtét után sem tanácsolják a futást.
Nem bánatos miatta?
Szomorkodom ugyan, de ez van, el kell fogadnom, hogy sajnos szűkülnek a lehetőségek. Ezek után maradt a kondi, ahol, ha futni nem is szabad, de taposni igen. Van egy nagyon kedves személyi edzőm, István, ő állítja össze a gyakorlatokat. Régen az Anyu mondta meg, hogy mit csináljak az edzésen, most ő. Taposás közben pedig, hogy még hasznosabban teljen az idő, olvasni szoktam.
Milyen könyveket?
Sokfélét: regényeket, szakirodalmat, spirituális könyveket. Nemrégiben „századszor” olvastam el Thomas Manntól a József és testvéreit, és eszembe jutott a legendás egyetemi tanár, Hegedűs Géza bácsi mondata: amit nem érdemes másodszor is elolvasni, azt egyszer sem érdemes. Valóban így van, egy jó műhöz később is vissza lehet térni, mert mindig mást és mást ad az embernek, életkortól, élethelyzettől függően.
Ha már szóba kerültek a könyvek… Édesanyja, Székely Éva nagyon élvezetesen írt, könyveit hamar szétkapkodták az olvasók. Az ő példáját követte, amikor elkezdett írni?
Az írás számomra sok örömöt adó passzió, de nem tartom magam írónak. Persze jólesik, amikor jönnek a visszajelzések, hogy szeretik az írásaimat. Először újságokban kezdtem orvosi tanácsokat adni, boldogan tettem. Aztán 2012-ben megkeresett a Saxum Kiadó, és elkezdtem írni a gyermekgyógyászatról, majd az életem kis történeteiről, így született meg az Apróságaim és a Szívdobbanások. Közben a 24.hu főszerkesztője is megkeresett, náluk hetente-kéthetente jelennek meg rövid kis „dolgozataim”. Bevallom, néha nem tudom, hogy miről írjak, aztán mégis jön magától… Mindig velem van egy napló, amibe felírom a gondolataimat, történeteket, vagy ha megtetszik egy idézet, esetleg megérint valami. Most azzal kacérkodom, hogy megpróbálok regényt írni. Szokták mondani, hogy hogy jó történetmesélő vagyok, de ettől én mindig zavarba jövök. Jókai Mór és Benedek Elek a jó történetmesélők, de bevallom, azért legyezni a hiúságomat a dicséret.
)
A legrégebbi kép, amit találtunk Andreáról: Székely Éva és a kis Andu a Hajós Alfréd uszodában (MTI/Bojár Sándor)
Miről szól majd a regény?
Most csak annyit árulok el: a történetet már tudom, a végét még nem…
Akkor ugorjunk újra egy kicsit vissza az időben, a versenyzői pályafutására, amikor Vitray Tamás közvetítéseinek hatására egy ország Anduja volt. Régóta foglalkoztat: szerette az Anduzást? Nem mindenki lelkes ugyanis a ráragasztott becenevétől.
Először is ki kell igazítanom a tévedését! Bár tényleg sokan hiszik azt, hogy Vitray Tamástól kaptam a becenevem, valójában én magam találtam ki. A családi legendárium szerint pici koromban Andunak hívtam magam, mert az Andreát nem tudtam kimondani. Egyébként nem csak versenyző koromban hívtak Andunak, voltam én Anduka doktornénike is. Egyébként Tamást nagyon szeretem, most is kapcsolatban vagyunk egymással, ahogy mindenki mással is, akit valaha kedveltem. Sok barátom van, sokakat szeretek a szakmából, akiktől ellestem, eltanultam valamit. Körzeti orvosként módom van belátni mások életébe, több családnak vagyok ily módon a tagja, mert megtisztelnek a bizalmukkal, és nem csak orvosi dolgokat és a gyerekeik betegségeit beszélik meg velem. Persze, a fő szeretteim Rozi és Móci, az unokám és a fiam, ebben nincs semmi különleges. Szeretnék addig élni, hogy minél többet átadhassak Rozinak az életről, hogy olyan szeretettel emlékezzen rám, mint én a Gyarmati nagymamámra, Nelli nagymamára. Ő majdnem száz évig élt, szerencsére bőven volt időnk beszélgetni.
)
Múlnak az évek, egyre több kedves barát, ismerős megy el. A képen a nagy kortárssal, Hargitay Andrással a háromszoros olimpiai bajnok pólós, Kárpáti György temetésén 2020-ban (Fotó: Ringier archív)
Szülei, Székely Éva és Gyarmati Dezső a magyar sport legendás alakjai, olimpiai bajnokok, de már nincsenek köztünk. Mennyire érzi a hiányukat?
Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít, és idővel jobb lesz. Hát... nem lesz jobb, csak az ember megszokja, hogy nincsenek vele a szülei. Ma már nem nyúlok automatikusan a telefonhoz, hogy felhívjam őket, de sokat gondolok rájuk, szívesen emlékezem az együtt töltött időkre. Valóban különleges emberek voltak, sok szép dolgot éltünk meg együtt, felejthetetlen emlékeim vannak róluk.
Kerek születésnapokon fel szokták tenni a kérdést: van-e bakancslistája, olyan terve, amit még mindenképp meg szeretne valósítani?
Sok mindent szerettem volna az életemben, például színésznő lenni és jó szerepeket eljátszani. Szerettem volna négy gyereket, és hosszú, közös életet a férjemmel. Most már inkább csak azt szeretném, hogy ne legyek kiszolgáltatott, el tudjam látni magam és a feladataimat. Mivel úszni idős korban is lehet, szeretném, ha az az öröm, amit a sportolás ad, még hosszú ideig megmaradna. És persze szeretnék írni, talán a regény is sikerül.
A legsportosabb magyar család
Gyarmati Andrea: olimpiai ezüst-és bronzérmes (100 m hát, 100 m pillangó, 1972), 2x Európa-bajnok (100 m pillangó, 200 m hát, 1970), világbajnoki bronzérmes (200 m hát, 1973).
Gyarmati Dezső: 3x olimpiai bajnok vízilabdázó (1952, 1956, 1964), olimpiai ezüstérmes (1948), olimpiai bronzérmes (1960), 2x Európa-bajnok (1954, 1962).
Szövetségi kapitánysága idején a válogatott 1973-ban világbajnok, 1974-ben Európa-bajnok, 1975-ben világbajnoki ezüstérmes, 1976-ban olimpiai bajnok, 1977-ben Európa-bajnok, 1978-ban világbajnoki ezüstérmes, 1980-ban olimpiai bronzérmes volt.
A Nemzet Sportolója (2004–2013)
)
Világklasszis sportolók és gyerekeik, a bal szélen Gyarmati Dezső és Andrea. Mellettük három úszó a kissrácaikkal: Nyéki Imre, Tumpek György és Csordás György (Fotó: MTI/Bojár Sándor)
Székely Éva: olimpiai bajnok úszó (200 m mell, 1952), olimpiai ezüstérmes (200 m mell, 1956), Eb-ezüstérmes (200 m mell, 1947)
A Nemzet Sportolója (2004–2020)
Hesz Mihály: olimpiai bajnok kajakos (K-1 1000 m, 1968), olimpiai ezüstérmes (K-1 1000 m, 1964), 2xvilágbajnok (K-1 10 000 m, 1966, K-1 4x 500 m, 1971)
Hesz Máté: 8-szoros válogatott vízilabdázó, junior világbajnok (1995), 2x junior Európa-bajnok (1992, 1994)
Az Eb-ezüstérmes Szilágyi Liliána Andrea féltestvérének, Gyarmati Eszternek a nagyobbik lánya.
Ha szereti a régi történeteket...
)
67 éve ezen a napon hunyt el Hajós Alfréd, Magyarország első olimpiai bajnoka
)
Elmegyógyintézetben végezte a szövetségi kapitány
)
6,5 millió forint volt az első gázsi az amerikai futballban – pont ma 130 éve
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)