A Mercedesnek is ez okozhat most fejfájást.

Max Verstappen 17 évesen és 166 naposan mutatkozott be a Formula–1-ben (a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon), ezzel pedig ő lett a sportág történetének legfiatalabb versenyzője, aki rajthoz állt egy futamon a királykategóriában – érdekesség, hogy a holland előbb vezetett F1-es autót, minthogy megszerezte volna a jogosítványát.

Ezt a rekordot pedig már senki nem veheti el tőle, ugyanis az FIA szabályt változtatott (miatta), így azóta már csak az kaphatja meg az F1-induláshoz szükséges versenyengedélyt, az úgynevezett szuperlicencet, aki – többek között – betöltötte a 18. életévét és három év alatt legalább 40 pontot szerezett az FIA által meghatározott alacsonyabb formulaautós versenykategóriákban.

Tehát létezik olyan, hogy Verstappen-szabály – ezt az elnevezést persze csak a köznyelvben használják –, amit azóta sem kellett alkalmazni. Hát persze, hiszen az F1-csapatok tisztában vannak ezzel a szabállyal. Mindegy.

A pletykák szerint azonban a Mercedes pont emiatt a szabály miatt nem tudja azt a pilótát beültetni az idény végén a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére, akit szeretnének, ugyanis a saját nevelésű szupertehetség, a jelenleg az F2-ben versenyző Andrea Kimi Antonelli még nincs 18 éves – ennek kapcsán pedig megszólalt Verstappen is:

„Ezt a szabályt miattam vezették be, de végső soron nem tölti be azt a szerepét, amire szánták. Nem kifejezetten Antonelliről van szó, hanem arról, hogy ez a szabály megakadályozhatja, hogy néhány tehetséges pilóta gyorsan bejuthasson az F1-be, hiszen össze kell gyűjteni a 40 pontot. Nem rajongok ezért a rendszerért. (...) Az FIA azt gondolja, hogy ez jó, de én nem. Ha valakinek 17-18 évesen csak 20 pontja van, de nagyon gyors, akkor miért ne juthatna be a Forma-1-be?”

Antonelli egyébként már megszerezte a szükséges pontokat, vagyis gyakorlatilag pusztán csak a kora miatt nem lehet jogosult a szuperlicenszre.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az egyik legmeglepőbb helyre szerződhet Sainz

Még mindig nem tudni, mi lesz a Lewis Hamilton által kitúrt Carlos Sainz Jr.-ral, ugyanis a Ferraritól az idény végén távozó spanyolnak még nincs csapata 2025-re.

Annyira felidegesítette a csapata, hogy távozna Bottas az Alfa Romeótól?

A miami versenyhétvégén történtek tehették fel a pontot az i-re.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így találhatsz magadra a súlyzós edzéssel, és juthatsz akár korábban elérhetetlen szintre

Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

További cikkeink a témában
Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd
Hirdetés