18 °C Budapest
Business meeting, leader or accountant consulting worker, employee or team manager for tax, audit or financial budget. Planning, collaboration or teamwork for strategy, innovation or mortgage review

Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból

2024. május 15. 05:39

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége, miközben az erre a célra felvett átlagos hitelösszeg is jelentős mértékben csökkent 2022-höz viszonyítva. Mindebben semmi meglepő nincsen, hiszen a 2022 végén – 2023 elején tetőző hitelkamatok csak a tavalyi év második felében kezdtek határozottabb csökkenésbe, így az év nagy részében nem sokan lehettek, akiknek megérte volna egy korábbi, jó eséllyel kedvezőbb kamatozású hitelt egy újabbra cserélni. Azóta azonban sokat csökkentek a kamatok, így aki akkoriban vett fel hitelt, az már most több millió forintot is spórolhat egy hitelkiváltással.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vonatkozó adatai szerint a magyarországi lakáshitelek átlagos hitelköltség-mutatója 2022 közepétől meredek emelkedésnek indult. Korábban, 2019 szeptemberétől kezdve egészen 2022 februárjáig az egy éven túl kamatfixált hitelek összesített mutatója folyamatosan 5 százalék alatt maradt, azonban 2022 májusától meredek emelkedésnek indult a kamatkörnyezet – a szóban forgó hónapban még 5,62 százalék volt az éven túl fixált hitelek összesített hitelköltség-mutatója, amely decemberre már 11,29 százalékra emelkedett.

A csúcsot tavaly januárban sikerült elérnie a mutatónak (11,67%), majd megindult a lassú csökkenés. A folyamat lassúságát jelzi, hogy a 10 százalék alatti szintet csak szeptemberben sikerült elérni, míg a 9 százalékos határt csupán novemberben. Az idei év elején kicsit felgyorsult a folyamat – a jegybank legfrissebb, most márciusra vonatkozó adatai szerint két hónapja már csak 7,35 százalék volt az éven túl fixált lakáshitelek átlagos hiteldíja.

Mindezek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy a KSH adatai szerint a tavaly egyébként is zsugorodó hitelpiacon a hitelkiváltások száma 59, azok összege 70 százalékkal csökkent, miközben az átlagos hitelösszeg 11,2 millió forintról 8,2 millió forintra olvadt. 2022 első félévében még 19 468 millió, második félévében pedig 8 592 millió forintot folyósítottak hitelkiváltásra (összesen 28 060 milliót), míg 2023 első felében 6 040 millió, második felében már csak 2 421 millió (összesen 8 461 millió) forintot.

A visszaesés tehát látványos, főleg ha mellé tesszük, hogy 2021-ben még 42 883 millió forint volt a hitelkiváltásra folyósított jelzáloghitelek összege.

A magyarok egy része tehát keresi a hitelkiváltás nyújtotta előnyöket, így várhatóan a hitelkamatok csökkenésével ismét többen lesznek azok, akik olcsóbbra cserélnék drága hitelüket. Ez különösen igaz lehet azokra, akik 2022 év végén – 2023 év elején, a legmagasabb kamatok idején vettek fel lakáshitelt. De mennyit is spórolhat az, aki mondjuk egy tavaly januári lakáshitelt váltana ki egy mostanival?

Lakáshitel a kolera idején

Egy tavaly januári cikkünkben bemutattuk, hogy akkoriban 10 millió forint jelzáloghitelt 20 éves futamidő mellett legkevesebb 86 386 forintos törlesztőrészlet mellett lehetett igényelni, de volt olyan bank is, amely ugyanezt a hitelösszeget 106 047 forintos havi törlesztőrészlet mellett ajánlotta az ügyfeleknek. Ennek megfelelően a teljes visszafizetendő összegek között is lényeges különbség mutatkozott – előbbi esetben 20 767 212 forint, utóbbi esetben 25 332 546 forint volt a tényleges visszafizetés összege, ami 4 565 334 forint eltérést jelentett.

Az első verzió esetén – tavaly januári folyósítás esetén – mostanra ~9,75 millió forint lenne a tőketartozásunk. Ebben az esetben minősített fogyasztóbarát hitelről volt szó, így a hitel előtörlesztésének díja maximum 1 százalék lehetne. Az egyszerűség kedvéért mi is ezzel számolunk most, ami azt jelenti, hogy a hitel idő előtti végtörlesztése ~9,85 millió forint lenne. A kérdés tehát az, hogy milyen feltétellel tudnánk ezt az összeget felvenni az eredeti futamidőből megmaradt bő 18, kerekítve 19 évre?

A Pénzcentrum hitelkalkulátora alapján a jelenleg elérhető legkedvezőbb ajánlat esetén már havi 74 638 forintos törlesztőrészlet mellett is igényelhető a fenti hitel, ami havi 11 748 forint megtakarítást jelent az eredeti törlesztőrészlethez képest. A teljes visszafizetés összege az új hitellel 17 017 458 forint lenne a futamidő végéig, ami az eredeti hitel 20 767 212 forintjánál 3 749 754 forinttal kevesebb. Az első hitelből a végtörlesztés előtt ~1,4 millió forintot fizettünk volna be az eddig elmúlt időszakban, így a két hitelnek összesen ~18,4 millió forint lenne a teljes visszafizetés összege.

Ez azt jelenti, hogy még így is közel 2,4 millió forintot lehetne spórolni a kiváltással.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A második, drágább hitel esetében csak minimálisan lenne magasabb a kiváltandó tőketartozásunk, mintegy ~9,82 millió forint. Ez az ajánlat viszont nem minősített fogyasztóbarát hitel volt, így ebben az esetben a végtörlesztési díj meghaladhatja a fennálló tőketartozás 1 százalékát. Ugyanennek a banknak egy mostani ajánlatánál 1,5 százalék a végtörlesztési díj mértéke, így ha ezt vesszük alapul, akkor durván 147 ezer forintot kellene kifizetnünk a fennálló tőketartozáson felül. Mindez azt jelenti, hogy az új hitel összege csak minimálisan maradna el az eredeti hiteltől (~9,97 millió forint).

Ezt a hitelt a jelenleg elérhető legolcsóbb ajánlat esetében havi 75 562 forintos törlesztőrészlet mellett tudnánk igénybe venni, ami havi szinten 30 485 forint megtakarítást jelentene az eredeti hitel 106 047 forintos törlesztőrészletéhez képest. Ennél a hitelnél 17 228 233 forint lenne a teljes visszafizetés összege, amihez ha hozzászámítjuk az első szűk másfél évben kifizetett ~1,7 millió forintot, akkor még mindig csak ~18,9 millió forintnál járunk, szemben az eredeti hitel ~25,3 millió forintjával.

Ez azt jelenti, hogy a futamidő végéig ~6,4 millió forintot spórolnánk az eredeti hitel kiváltásával.

Most? Később?

Láthattuk tehát, hogy egy hitelkiváltással már most is milliókat spórolhatnak azok, akik ~1,5 évvel ezelőtt, a legmagasabb kamatok idején vettek fel lakáshitelt. Ez különösen igaz abban az esetben, ha valaki még az akkori viszonylatban is a drágábbnak számító hitelek közül választott. Persze adódhat a kérdés, hogy azonnal érdemes-e váltani, esetleg érdemes még várni kicsit, és később egy még olcsóbbal kiváltani a meglévő hitelt? Erre természetesen nehéz válaszolni, hiszen senki sem tudhatja, hogy mit hoz a jövő. Az azonban tény, hogy az utóbbi hónapokban leginkább stagnáltak a hitelkamatok, így jelenleg nem látszik, hogy a közeljövőben a mostaninál lényegesen olcsóbbá válhatnának a hitelek.

Igazán sokat a futamidő csökkentésével spórolhatunk

A fenti példákban nagyjából az eredeti futamidőkhöz igazítottuk az új hitel futamidejét is, amivel lényegesen alacsonyabb havi törlesztőket, ugyanakkor igen magas teljes visszafizetést kaptunk. Sokkal többet spórolhatunk azonban, ha a hitelt úgy váltjuk ki egy olcsóbbal, ha közben nagyjából megtartjuk az eredeti havi törlesztőrészlet nagyságát is.

Ha az első példából kiindulva 9,85 millió forintot váltanánk ki, ám továbbra is vállalnánk az eredeti ~86 ezer forintos törlesztőrészletet, úgy már lényegesen rövidebb idő alatt is visszafizethetnénk az új hitelt. Amennyiben például 15 éves futamidőt választunk, úgy az új hitelnek 85 141 forint, tehát az eredetinél még mindig valamivel alacsonyabb lenne a törlesztője, ellenben a teljes visszafizetés összege 15 325 450 forintra csökkenne. Ha ehhez adjuk hozzá az első ~1,5 évben kifizetett ~1,4 millió forintot, akkor ~16,8 forint lenne a teljes visszafizetés összege, tehát közel 4 millió forinttal kellene kevesebbet visszafizetnünk, mint az eredeti hitel megtartása esetén.

Címlapkép: Getty Images
Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 28. 23:22
78 éves korában érte őt a halál. Neve egybeforrt a hetilap sokáig legnépszerűbb rovatával.
Bankmonitor  |  2024. május 28. 16:50
A legjobb szabad felhasználású jelzáloghitelt keresed, de tanácstalan vagy, hogy miként indulj el? C...
Kiszámoló  |  2024. május 28. 16:22
Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a...
MNB Intézet  |  2024. május 28. 14:26
Az elmúlt négy év globális történései a központi bankokat több szempontból is nyomás alá helyezték....
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 29. szerda
Magdolna
22. hét
Május 29.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm