– Magyarország és Lengyelország is húsz évvel ezelőtt vált az Európai Unió tagjává. Hogyan látja most ezt a történelmi pillanatot?
– Először is, az a véleményem, hogy az a szervezet, amelyhez húsz évvel ezelőtt együtt csatlakoztunk, most nem ugyanaz a szervezet, mint amelyhez akkor csatlakozni akartunk. Voltak bizonyos elvárásaink a gazdasági fejlődéssel és a szabadsággal kapcsolatban, és bizonyos mértékig a gazdasági fejlődés mind Lengyelországban, mind Magyarországon bekövetkezett, alapvetően a közös piacon való jelenlétünknek köszönhetően, és bizonyos mértékig az államainknak átutalt uniós forrásoknak köszönhetően is.
Ezért egyrészt bizonyos gazdasági remények, várakozások teljesültek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek kockázatok a tagságunk gazdasági aspektusaival kapcsolatban, mert az euróövezethez kapcsolódóan hatalmas kihívás előtt állunk.
Ugyanakkor a szabadság terén inkább hatalmas csalódás, amit tapasztaltunk az elvárásainkhoz képest. A kommunizmus idején a demokráciáról és szabadságról álmodtunk, és a nyugati szervezeteket, köztük az EU-t is, a szabadság forrásainak tekintettük a keleti rendszerhez képest. Ez volt tehát az egyik oka annak, hogy csatlakozni akartunk az EU-hoz. De az fel sem merült bennünk, hogy Brüsszel korlátozza a szabadságunkat. Most azonban azt látjuk, hogy Brüsszel – Berlin és Párizs támogatásával – csak azért szankcionál országokat és kormányokat az EU-ban, mert azok jobboldali nézeteket vallanak, amelyeket a választók a demokratikus normáknak megfelelően választottak.
– Milyen jelentős változásokat lát, amelyek az elmúlt húsz évben az EU intézményei és tagállamok viszonyában történtek?
– A legfontosabb változás az európai intézmények, különösen az Európai Bíróság és az Európai Bizottság növekvő hatalma a nemzeti hatáskörökkel szemben. A nemzeti hatásköröket tehát – a szerződéseket megsértve – az európai intézmények ragadták meg.
A válságok során pedig a hatalom további, európai szintű központosításának lehetünk tanúi a nemzeti hatáskörök és a nemzeti demokráciák rovására, mert valójában a nemzeti színtéren a választókat korlátozták abban, hogy valódi döntést hozzanak.
Németország szempontjából ez nem jelent problémát, mert Németország nagyon befolyásos az európai struktúrákban. Az európai intézményekben még mindig meg tudta védeni saját nemzeti érdekeit, alapvetően azért, mert informális hozzáférése van ezekhez az intézményekhez. A kisebb országok, például Lengyelország vagy Magyarország szempontjából azonban sokkal nehezebb befolyásolni például az uniós jogalkotást, és informálisan befolyásolni az európai intézményeket. Ha tehát további hatáskörök kerülnek át uniós szintre, az azt jelenti, hogy országaink kevésbé lesznek befolyásosak. A Brüsszelben hozott döntéseket kellene végrehajtaniuk, de a brüsszeli politikára gyakorolt befolyásuk korlátozottabb lenne, amire könnyen ráfizethetnek. A klímapolitika és a migrációs politika példáján is jól látszik, hogy ha elveszítjük a befolyásunkat az európai politikára, az azt jelenti, hogy növekvő költségekkel és korlátozott haszonnal kell számolnunk.
– Az EU politikai és gazdasági unió. Sokak szerint az utóbbi időben azonban úgy tűnik, a politikai szál sokkal jelentősebb, mint az unió gazdasági oldala. Ön is így látja?
– Először is, az EU államszerű szerveződéssé alakul át. Néha a tudósok szuperállamnak vagy államra hasonlító szuperstruktúrának nevezik. De ez egy sajátos helyzet, mert az új európai állam nem demokratikus. Hogy miért? Mert például megfelelő demokratikus felhatalmazás nélküli tisztviselők dönthetnek a nemzeti demokráciákhoz kapcsolódó fontos kérdésekről. Az ilyen tisztviselők a valós döntések tekintetében sokkal nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint a demokratikus kormányok vagy parlamentek. Ez tekintélyelvű mérce. És az EU egyre inkább tekintélyelvű uralomra törekszik. Egy másik probléma az, hogy ebben a szuperállami struktúrában néhány tagállam, különösen a szervezet nyugati része, nagyobb befolyással bír, így meg tudják védeni nemzeti érdekeiket. A mi régiónkból, Közép-Európából származó országok pedig egyre kevésbé befolyásosak, az EU másodosztályú tagjaként kezelik őket. Az EU-nak már nem centralizálnia, hanem decentralizálnia kellene. Ez demokratikus szempontból is fontosabb, de gazdasági szempontból is, mert a nemzeti politikusok és választók jobban tudnának dönteni a különböző gazdasági ügyekben a költségekkel kapcsolatban. Az EU-nak demokratikusabbnak, decentralizáltabbnak, szubszidiáriusabbnak kellene lennie, ami azt jelenti, hogy az Európai Bizottság támogatja a nemzeti hatóságokat, és nem a nemzeti demokráciák helyett dönt. És végül, rugalmasabb szervezetnek kellene lennie.
A magyar–lengyel barátság és együttműködés azért is nagyon fontos nemzeteink számára – mind az EU-n belül, mind az együttműködésünk egyéb aspektusaiban –, mert társadalmaink nagy része meglehetősen hasonlóan áll hozzá Európa jövőjéhez. Másodszor, a lengyel–magyar együttműködés rendkívül fontos az erősebb Közép-Európa létrehozásának szempontjából is. Régiónk megerősítése nélkül gyengék és perifériára szorult államok lennénk. Lengyelország túl gyenge ahhoz – ahogy Magyarország is –, hogy egyedül játsszon. Össze kell gyűjtenünk az egész közép-európai régió potenciálját, hogy előrelépést érjünk el a nemzetközi kapcsolatok, valamint a gazdasági fejlődés terén. Máskülönben csak néhány német, francia, kínai, orosz elképzeléshez vagy intézményhez igazodhatnánk. Ha azonban összefogunk, és közös alapot találunk a közép-európai intézmények és elképzelések számára, akkor sokkal erősebbek és befolyásosabbak lehetünk. Együtt.
– Általánosságban mit vár a magyar EU-elnökségtől?
– Remélem, hogy a magyar elnökség egy kicsit változtathat a migrációs és éghajlat-politikán. Arra is számítok, hogy Magyarország nemcsak a magyar nemzeti érdekeket képviselné, ami természetes, hanem bizonyos mértékig a közép-európai álláspontot is képviselné az európai ügyekben. Ez nemcsak Magyarország közép-európai pozíciója szempontjából lehet előnyös, mint a regionális együttműködés kulcsállama, hanem egy erőteljesebb elnökség szempontjából is, mivel egy országcsoportot képvisel. A mi régiónk számára az is esélyt jelenthet, hogy Magyarország után hamarosan Lengyelország veszi át az EU elnökségét.
– Hamarosan elnökválasztás lesz az Egyesült Államokban. Mit vár az amerikai–lengyel kapcsolatoktól a jövőben?
– Ez egy elég érdekes kérdés, mert a lengyel politikában új hagyománya van annak, hogy a baloldali és liberális pártok inkább a Berlinnel és Brüsszellel való jobb kapcsolatot támogatják, és egy kicsit távol állnak az Egyesült Államoktól. A konzervatív politikusok és kormányok viszont inkább az USA-val való szövetséget részesítik előnyben, mint a Berlinhez vagy Brüsszelhez való szorosabb viszonyt. Tehát a következő néhány hónapban vagy évben, ha Varsóban liberális kormányunk lesz, az Egyesült Államokban pedig republikánus elnök, akkor Lengyelország és az Egyesült Államok között inkább romló kapcsolatra kell számítanunk, cserébe az európai intézményekkel és Németországgal való kapcsolat javulásáért. Ez alól a forgatókönyv alól Andrzej Duda elnök a kivétel, aki konzervatív politikus, és nagyon jó kapcsolatot ápol a Republikánus Párttal és Trump úrral. Lengyelországban pedig az elnöki hivatal számít a kül- és védelempolitika szempontjából. Tehát, ha Andrzej Duda elnök még hivatalban lesz, akkor arra kell számítanunk, hogy a lengyel hatóságoknak jó kapcsolatai lehetnek a republikánus adminisztrációval – amennyiben ők nyerik az amerikai választásokat.
Borítókép: Tomasz Grzegorz Grosse (Forrás: Mathias Corvinus Collegium)
