Doppingvétség miatt két évre eltiltották Kun Anna párbajtőrözőt, az olimpián sem indulhat

2024. május 14. – 18:53

Doppingvétség miatt két évre eltiltották Kun Anna párbajtőrözőt, az olimpián sem indulhat

Másolás

Vágólapra másolva


Doppingvétség miatt két évre eltiltották a versenyzéstől a párbajtőröző Kun Annát, így nem indulhat a párizsi olimpián. A 28 éves vívó április 5-én jelentette be közleményben, hogy a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt eljárás zajlik ellene.

A párizsi olimpiai kvótát kiharcoló párbajtőröző – a világranglista negyedik helyezettje – azzal követett el doppingvétséget, hogy tizenkét hónapon belül háromszor sikertelenül próbáltak meg tőle mintát venni.

Kun Anna meghallgatására múlt héten került sor, végül pedig – első fokon – két évre tiltották el, melynek kezdete május 10.

„Borzasztóan dühös vagyok magamra és a rendszerre, és csalódott vagyok a döntés miatt. Ameddig a lehetőségeim engedték, keményen küzdöttem magamért és az igazamért

– mondta Kun, aki igazságtalannak tartja a büntetés mértékét. – Egyáltalán nem érzem igazságosnak ezt a döntést, és úgy gondolom, hogy a figyelmetlenség miatt elkövetett hibám nem egyenlő a büntetés mértékével.”

A tatai párbajtőröző azt külön kiemelte, hogy soha nem használt tiltott szert, és a döntéshozók sem a tisztaságát kérdőjelezték meg. „Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom, hiszen egy ekkora törés után nem biztos, hogy valaha fogok még pengét a kezemben. Hosszú folyamat lesz ennek a feldolgozása” – írta Kun Anna, aki jelezte, hogy most új fejezet kezdődik az életében, tele bizonytalansággal, ezért most időre és nyugalomra van szüksége, ezért további nyilatkozatot egy ideig nem ad a sajtó képviselőinek. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!