2024. 05. 29. Szerda Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Esztike gyűrűje 03:00

Külföld

Százakat vettek őrizetbe Törökországban

A török hatóságok 544 embert vettek őrizetbe, mert a gyanú szerint kapcsolatban állnak Fethullah Gülen muszlim hitszónok betiltott mozgalmával - közölte kedden Ali Yerlikaya török belügyminiszter az X-en.

  • Százakat vettek őrizetbe Törökországban

A tárcavezető szerint a gyanúsítottakat Törökország 81 tartományából 62-ben végrehajtott razziák során fogták el.

A miniszter aláhúzta, hogy az érintettek azt tervezték, hogy a Gülen-hálózat utasítására közszolgálatba lépnek. Az egymás közti kommunikációra a Bylock üzenetküldő alkalmazást használták, amely az ankarai vezetés álláspontja szerint az egyesült államokbeli száműzetésben élő Gülen ellenőrzése alatt áll.

Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal vádolja egykori szövetségesét, hogy 2016 júliusában puccsot tervezett ellene. Gülen következetesen tagadja ezt a vádat. A most 83 éves hitszónokot azzal is vádolják, hogy ő állt a török kormány ellen 2013 decemberében emelt korrupciós vádak mögött is abban az időben, amikor Erdogan még miniszterelnök volt.

A 2016-os államcsínykísérletet követő tisztogatások során tízezreket vettek őrizetbe Törökországban, és több mint 140 ezer embert mentettek fel hivatalából, illetve csaknem 3000 embert ítéltek életfogytiglani börtönre.

Törökország rendszeresen felszólít más országokat is arra, hogy adják át a Gülen-mozgalom náluk élő híveit.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Robert Fico állapota lassan, de továbbra is javul

Robert Fico állapota lassan, de továbbra is javul

Közben a TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Juraj Blanár külügyminiszter megerősítette, hogy ő fogja helyettesíteni Robert Ficót az ukrajnai helyzettel kapcsolatban júniusban, Svájcban rendezendő konferencián.
Nem akar meleg szeminaristákat felvenni Ferenc pápa

Nem akar meleg szeminaristákat felvenni Ferenc pápa

Elég lesz, túl sok a „buzulás” – hangzott el a pápa szájából az olasz püspöki kar zárt ülésén a minap, utalva arra, hogy ne engedélyezzék a homoszexuális szeminaristák felvételét. Erről írt a The Guardian brit napilap. Ferenc pápa oldott beszélgetésen mondta ezt az olasz püspökök társaságában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!