Külföld

„Minimális emberveszteséggel” győzné le Ukrajnát az új orosz védelmi miniszter

rtl.hurtl.hu

2024. május 14. 17:31

Andrej Belouszovnak nincs katonai tapasztalata, a vezérkar fogja meghozni az operatív döntéseket.

Az orosz törvényhozás előtt szólalt fel kedden Andrej Belouszov közgazdász, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Sojgu utódjául jelölt a védelmi miniszteri tisztségre.

Belouszov a képviselők előtt megerősítette, hogy a legfontosabb feladat továbbra is a győzelem, valamint az általa is „különleges katonai műveletnek” nevezett, Ukrajna elleni háborúban az elnök által meghatározott katonai és politikai célok elérése.

Ebben a tekintetben különösen szeretném hangsúlyozni: minimális emberveszteséggel

idézte az AFP hírügynökség az orosz védelmi miniszteri tisztség várományosát.

Az AFP megjegyzi, hogy az orosz vezetés ritkán említi a háború veszteségeit, hivatalos adatot utoljára 2022 szeptemberében közöltek: akkor 5937 orosz katona halálát ismerték el. Független elemzők és nyugati hírszerző szervek azonban több tízezerre teszik az elesettek számát, a BBC és a Mediazona a helyi lapokban, illetve közösségi médiában megjelent gyászjelentések alapján legalább ötvenezres becslést közölt.

Belouszov kinevezését az orosz parlament még kedden jóváhagyhatja. A leendő miniszter arról is beszélt, hogy nincs napirenden újabb mobilizáció vagy bármilyen rendkívüli intézkedés a harcoló katonák számának növelésére.

Belouszovnak nincs katonai tapasztalata, a Kreml jelzései alapján azonban nem is fog részt venni a háborúval kapcsolatos operatív döntésekben, az a vezérkar hatásköre marad.

Szergej Sojgu a Biztonsági Tanács titkára lesz, ebben a pozícióban Nyikolaj Patrusevet váltja, aki az elnök hajóépítésért felelős tanácsadója lesz. Bár ezzel Putyin látszólag lefokozza a 72 éves Patrusevet, tanácsadói szerepében az elnöki adminisztráció tagjaként közvetlen kapcsolatban lesz az elnökkel.

Nyitókép: Russian Federation Council/Handout via REUTERS

#Külföld#oroszország#orosz-ukrán háború#vlagyimir putyin#andrej belouszov

Címlapról ajánljuk