Mottó: Megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

„Az oroszok előretörnek Ukrajnában. Van valakinek elképzelése arról, mi lesz, ha Ukrajna összeomlik?” – ért el a kérdés előző este a Facebookon. Mindenekelőtt annak adtam hangot, hogy

„újabb menekültáradat indul el Nyugat felé. Ezzel egy időben az ukrán maffia mellett az ukrán-banderista alapon szerveződött, immár tíz éve keleti irányban megnyilvánuló terrorizmus a nyugati irányba is kiterjed. Ez kiegészül a Moszkva ellen harcolt, hazátlanná váló ukrajnai oroszok, krími tatárok akcióival.”

Egyébként pedig a kérdésre adott válaszom sűrítése: „Mindenkit magával ránthat Ukrajna összeomlása”. De lássuk a részleteket is! Ami egyes hazai álmodozókat illet: eleve lehetetlen lesz bármiféle magyar revízió a szicsgárdista hagyományok, a Kárpátaljai Rusz államisággal kapcsolatos százéves vágyak, és a magyarság ottani jelentéktelen számaránya miatt. A „Kis-Lengyelország” visszaállítására Galíciában talán sor kerülhet, s ehhez jogi előkészületek is történtek.

Ukrajnai ismerőseimnek, akik öregségükre a harkovi területre telepedtek át Kijevből, s abban bíztak, hogy Amerika megvédi őket, először a tavaly november 3-án, a Bekiáltásban Az USA áldozata lett Ukrajna cím alatt is közölt levélben írtam meg: „ideje lenne komolyan venni Moszkvának azt a jelzését, hogy minél később lehet megállapodni Ukrajnával, annál nagyobb területet fog elfoglalni Oroszország belőle. Szerintem, azt a vidéki területet, Harkovscsinát is annektálni fogja Oroszország, ahova nyugdíjazásod után költöztél Kijevből”.

Visszatérve a Facebookon, az egyik ismerősöm oldalán megjelent hozzászólásokhoz, azzal a kommentelővel értettem egyet, aki szerint

Moszkvának nem érdeke, hogy teljesen megszállja Ukrajnát, s ehhez nincs is fölös ereje.

Ennél is kevésbé indokolható Oroszország nyugati terjeszkedési szándéka. Ha csak nem kényszerítik erre, mint ahogy a Napóleon, s a Hitler által részben ellene egyesített Nyugat tette ezt korábban. Ebből kiindulva, a baltikumi miniállamok vezetőinek helyében a korábbi finn semlegesség lenne ésszerű, hiszen Finnország gyarapodása részben e miatt, sok tekintetben a Szovjetunióval való előnyös gazdasági együttműködésnek volt köszönhető. Hogy aztán miért áldozták fel ezt a kapcsolatot Finnország mai vezetői, azt majd történészek fogják kideríteni, bár sokak esetében az életrajzokból is kikövetkeztethető a válasz. S persze, nem kellene fenyegetni Moszkvát a NATO-országok katonáinak bevetésével, az orosz érdekszféra közelébe, sőt az államhatárokhoz telepített bázisokról való rakétázással, netán atommal sem. Mert, miként ukrajnai ismerősömnek is írtam:

„Nektek, akik történelmileg is az oroszokkal éltetek, rokoni kapcsolatokkal is össze vagytok kötve, továbbá háborúk egész sorában, utóbb két világháborúban is harcoltatok együtt, tudnotok kellett volna, hogy Oroszország a terhek alatt mindig erősebb lett. Így történt most is”.

Ehhez képest voltak érthetetlenek számomra a nyugati, úgynevezett szakértőknek a háború előtt az orosz gazdaság gyengeségéről szóló, az életszerűtlen GDP-adatokra alapozó értekezései. Tény, hogy a 2022. február 24-i orosz támadás utáni szankciók tömegével sem sikerült elérni az orosz gazdaság összeomlását, a társadalom fellázítását, Oroszország évtizedek óta tervezett, leginkább Garri Kaszparov egykori sakkvilágbajnok neve alatt futó részekre szakítását annak érdekében, hogy a nyugati cégóriások megszerezhessék az erőforrások és a piac fölötti ellenőrzést, miként az 1991 és 2000 között, a jelcini időszakban már megtörtént. Azt sem vette senki figyelembe, amit talán Otto von Bismarck, a Német Birodalom első kancellárja (1815–1898) mondott egykor: az oroszok soha nem olyan erősek, amilyennek mondják magukat, de nem is olyan gyengék, amit mi állítunk róluk.

Egyébként pedig a „Mi lesz, ha Ukrajna összeomlik?” kérdést az illetékeseknek akkor kellett volna feltenniük, amikor úgy 2010 táján, a korábbi előkészítés után, erőteljessé vált a NATO Oroszország elleni felvonulását előrevetítő szervezkedés. Történt ez annak ellenére, hogy Ukrajna semleges státuszáról az 1991-es decemberi népszavazás is döntött, s ez bekerült az alkotmányba – írtam a Facebookon kialakult eszmecserében. De

akkor is elmaradt ez a kérdésfeltevés, amikor megvonták a Krím lakosságától az autonóm státuszt, továbbá a Donyec-medencieket is csak hitegették azzal a joggal, amit a fent említett népszavazás nyomán a korábbi alkotmány biztosított volna az egy tömbben élő, számos, nem ukrán nemzetiségnek.

Tíz éve sorozatosan hangot adok a Bekiáltás blogban, a folyóiratokban megjelent fordításaimban, olykor konferenciákon annak, hogy az Ukrajna demokratizálásáról, a 2004-es alkotmány visszaállításáról Németország és Franciaország által is aláírt szerződés létrejötte után egy nappal, 2014. február 23-án végrehajtott államcsínyből, a Soros-alapítványok által támogatott, oroszellenes, penetráns gyűlöletkeltésből, a banderista büntető zászlóaljak keleti erőszakoskodásaiból, gyilkolásaiból, az odesszai vérengzésből, az ukrán hadseregnek a donyeci civil lakosságot pusztító, nyolc éven át tartó ágyúzásából nagy tragédiák fognak következni.

Akkor is elmaradt a felelős mérlegelés, amikor félretolták a Nyugat – történetesen a német és a francia kormány – által is tető alá hozott két minszki megállapodást, ami rendezte volna a Donyec-medenciek helyzetét Ukrajnán belül. Angela Merkel német kancellár utólagos nyilatkozata szerint, ezeket csak színlelték. Nyilvánvalóan időt kellett nyerni az ukrán hadsereg háborúra való felkészítéséhez, jelentős részének az orosz határ közelébe telepítéséhez, az ottani erődrendszer kiépítéséhez.

Moszkva agressziója ettől még agresszió – jóllehet ugyanezt az USA vagy Izrael esetében megelőző csapásként szokták tálalni. A Washington által irányított NATO-nak csak az utóbbi évtizedekben különböző államok ellen indított sorozatos támadásait, tíz- és százezrek halálát okozó bombázásait is! Ehhez képest, ha arra gondolok, hogy a nyugati tőkés érdekeltségek még csak most kezdték bővíteni az Ukrajna területén folyó háború kiszolgálására a hadianyag-gyáraikat, igaza lehet a NATO főtitkárának:

legalább öt évig tart még a háború, amelyben, ha Ukrajna nem arat győzelmet, akkor Kijev nem számíthat az újjáépítéshez nyugati segítségre.

Hogy mennyire hosszú távra akar berendezkedni a Nyugat, két hír is jelzi, ami e szöveg írásakor jelent meg a képernyőmön. Az egyik: az amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amely megtiltja az orosz urán vásárlását. Háború ide, háború oda, az USA energiaügyi minisztériuma szerint eddig Oroszországból vásárolták a dúsított urán csaknem egynegyedét, amit több mint 90 amerikai reaktorban használtak, használnak fel még egy ideig. Ezzel az oroszok (voltak) az első számú külföldi beszállítók ezen a területen. A másik friss hír: a brit védelmi miniszter bejelentette, hogy hat új hajó gyártását készítették elő a tengerészgyalogságra részére. Lézerfegyverrel szerelik fel, s drónok indítására is alkalmassá teszik, hogy bárhol a világon bevethessék őket.

Mindezek csupán kiragadott példák a feszültség napról napra növekedéséről. Ám a hírekből rendre kimarad a szankciók, a cinikusan védelminek nevezett intézkedések bumeránghatásának bemutatása. Az, hogy a régi kapacitások újakkal való kiváltása, a hadiipari termelés felfuttatása új befektetéseket feltételez. Márpedig a befektetett tőkének busásan meg kell térülnie! Ehhez viszont időre van szükség. Következésképp, a most rendelkezésre álló információk alapján azt kell rögzítenünk, hogy a háborúkkal nyomatékosított szembenállás évekre elhúzódik.

Ami ezen belül Ukrajnát illeti, ha Oroszország megtartja az általa megszállt területeket – és aligha képzelhető el, hogy lemondana ezekről –, akkor a Kijevből irányított csonka ország értéktelen lesz a tőke számára. Mert elsősorban a Donyec-medence ásványkincsei, az erre épült és újjáépülő ipar, továbbá részben a mezőgazdasági művelésre kiválóan alkalmas, hatalmas földterület adhatna értelmet a befektetéseknek. Mindezekre a háború előtt már koncessziót, illetve tulajdonivá változtatható bérleti jogot kapott több nyugati cég, köztük olyan is, amelyhez az amerikai elnök családjának szintén köze volt.

Ezek hasznosítására azonban immár az orosz kormány biztatja a hozzá közel álló nagytőkéseket. Méghozzá azzal az indokkal is, hogy Oroszország nyugati, történelminek tekintett területeit Lenin, Sztálin és Hruscsov önkényesen csatolták az 1922-ig államalakulatként lényegében nem létezett Ukrajnához – a térség keleti oldalán az orosz, a nyugatin a volt Habsburg Birodalom széléhez, határvidékéhez –, hogy a szovjetállamot föderatív formációként hozzák létre, amelyben a nemzetiségek az oroszokkal egyenrangúak. Ez – a szovjetrendszer keretei között, s az ellene folyamatosan indított háborúk által is kiváltott feszültségekkel, túlkapásokkal – meg is valósult.

Ezzel párhuzamosan a szélsőségesen ukrán nacionalista érzelmek felkeltésére Adolf Hitlertől az amerikai elnökök egész soráig számosan építettek mindmostanáig, amikor a Szovjetunió, illetve Oroszország felbomlasztását, piacának, nyersanyagkincseinek megszerzését tűzték ki célként, kiutat keresve saját országuk gazdasági–társadalmi válságaiból. Itt és most

a háború elhúzódását mindenekelőtt az állami megrendelésekkel kistafírozott nyugati hadiipari cégek fogják szorgalmazni, mert nem akarnak lemondani az Ukrajnában a 2014-es államcsíny után megszerzett vagyonelemekről, illetve, miként azt fentebb jeleztem, profitábilissá kell tenniük azokat a fejlesztéseket, amelyeket az ukrajnai harcterek kiszolgálása érdekében határoztak el.

Tágítva a látóhatárt: mire a nyugati tőkés cégek a nyereséget is elkönyvelik a háborúba való befektetéseik után, talán a többpólusú, kiegyensúlyozottabb világrend is létrejön. Benne Oroszország korszerűsített gazdaságával, aminek már ma is vannak jelei. Nem mellesleg, az új, civil (!) védelmi miniszter, a kormányfő első helyettese, Andrej Belouszov  ehhez sokat tehet hozzá képzettsége és eddigi tevékenysége révén a polgári és a hadiipari termelés összekapcsolásával, a költséghatékonyság szempontjainak érvényesítésével, a védelmi kiadásokat eddig fosztogató tábornoki és oligarcha lobby visszaszorításával.

Akárhogy is, az Ukrajna területén folyó háborúhoz kapcsolódva olyan új fejleményeknek leszünk tanúi térségünkben, amelyek kihatnak Európa, sőt a globális világ egészére. Ezeket az alábbi főbb tényezők alakíthatják:

Annyi bizonyos, a feszültségek hosszú időre velünk maradnak. S ez még a kisebb rossz. Ha az amerikai érdekkörök a szemellenzős, korrupt és/vagy műveletlen, a térségünk történelmi viszonyaiban járatlan, egyre inkább Amerikában kiképzett nyugat-európai politikusok és vezérkariak felhasználásával tovább forszírozzák a támadásokat akár Ukrajnából, akár Romániából vagy Lengyelországból indított rakétákkal, F-16-os repülőgépekkel, és mind mélyebbre hatolva Oroszországban okoznak pusztítást, miként az jó ideje mindennapos, az Moszkvát közvetlen konfliktusba keverheti NATO-országokkal, s végső esetben akár taktikai atomfegyverek bevetésére is bírhatja. S akkor még nem említettem az amerikai és a kínai gazdasági és geopolitikai érdekellentéteket, amelyek szintén háborúba sodorhatják nem csak a két felet, hanem a világ szinte egészét is...#

Kabai Domokos Lajos