Belföld

Magyar Péterről értekezett Gyurcsány Ferenc

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Ismét irodalmi stílusban tárta gondolatait a világ elé Gyurcsány Ferenc, aki ezúttal Magyar Péterről írt. A DK elnöke név szerint ugyan nem említi a Tisza Párt politikusát, ahogy a 2022-es országgyűlési választási kampány során sem ejtette ki Márki-Zay Péter nevét, de a párt sajtóirodája Gyurcsány Ferenc Magyar Péterről címen továbbította a dolgozatot (emellett a szövegből is egyértelműen kiderül, hogy róla van szó).

Mivel a Facebookon közölt írás közéleti mondanivalójának felfejtése szétfeszítené a politikai újságírás kereteit, a szöveget értelmezési kísérlet és változtatás nélkül közöljük:

Aki ellentmond neki, az vagy azért teszi, mert fél az igazságtól, vagy mert a Fidesz esetleg a DK embere – mondja -, bár nála ez a kettő valóban egy. Véletlenül se abból táplálkozik a kritika, hogy az a másik jóhiszeműen mást gondol, más a véleménye, más a meggyőződése. Nem. Aki mást gondol, az ellenfél.
Aki kérdezni mer tőle, róla, vagy csak neki nem tetszőt, az Rogán embere. Mert kérdezni csak neki tetszőt lehet, de leginkább a gyönyörűségtől elalélva imádni, közben esetleg csurgó nyállal bólogatni szabad, sőt, ez az elvárás. Aki nem így tesz, az minimum kishitű, nyilvánvalóan ellene van a Fidesz leváltásának, de leginkább megvette, megvezette, megzsarolta valaki.
Mert a csodában, a kivételesben, az Eljött Ember Fiában nem kételkedünk! Ugye!?
Évszázadonként, ha születik ilyen ember – mutatja önmagát.
Bár ahogy látom, akkor ez most egy nem átlagos évszázad.
Többet látok.
Vagy csak szemorvoshoz kellene menni?
Szemorvoshoz?

Gyurcsány nem először ír Magyarról, ám a DK-n belül úgy tűnik, első sorban Molnár Csaba feladata lett az ellenzéki trónkövetelő hiteltelenítése.

Kapcsolódó
A DK kampányfőnöke többet költött Magyar Péter támadására a Facebookon, mint amennyit Vitézy Dávid vagy Karácsony Gergely összesen
Molnár Csaba Fb-oldala legalább 6,5 milliót költött a Magyar Pétert támadó hirdetésekre, ám az összeg eltörpül a kormánypárti hatalomgyár reklámkiadásai mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik