Rendőrgyilkossággal fenyegetőzött egy komáromi férfi, terve szerint magával is végzett volna

Először nagyszülei házában tombolt, majd késsel a kezében többször is gyilkossággal fenyegetőzött.

Kedden tárgyalják a Komáromi Járásbíróságon annak a komáromi férfinak az ügyét, aki amellett, hogy rettegésben tartotta nagyszüleit, részegen törni-zúzni kezdett náluk, majd gyilkossággal is fenyegetőzött – tudta meg a Kemma.

A vádirat szerint a férfi 2022. novembere óta lakott nagyszülei társasházi lakásában Komáromban, rendszeresen ivott, részegen pedig agresszíven viselkedett. Kiabált és veszekedett családtagjaival, és több tárgyat is megrongált a lakásban.

Tavaly január 19-én a férfi indulata egészen odáig fajult, hogy a rongálás hevében nem csak a lakásban zúzott össze tárgyakat, de még a lépcsőházi ablakot is kitörte. Ezután talált egy kést, onnantól pedig azzal a kezében hőzöngött és kiabált.

A környékbeliek bejelentést tettek a rendőrségen, majd nem sokkal később a helyszínre is érkezett két járőr. A férfi viszont ekkor a konyhai kést a jobb markában tartva, agressziótól eltorzult arccal, a rendőrök felé tett egy-két lépést, miközben azt kiabálta, hogy „gyertek, kinyírlak benneteket is, utána meg magammal végzek!”

A fotó illusztráció: police.hu

A rendőrök a fenyegetés, és az esetleges támadás lehetősége miatt kihátráltak a lakásból, miközben többször felszólították a részeg férfit, hogy tegye le a kést, ő viszont ekkor visszahátrált a járőrök számára már nem látható előszobarészbe. A rendőrök folyamatosan igyekeztek megnyugtatni, de ezért – késsel a kezében – újból előlépett, közölte, hogy meg akar halni, majd végül letette a kést és a járőrök felé elcsúsztatta.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat.

2024. május 14. 16:01
Szúrást érzett a mellkasában, a Mokka stúdiójából azonnal kórházba vonult
A sürgősségin közölték vele, hogy valahol belül vérzik.
9 gépfegyverrel, 3 pisztollyal és több ezer lőszerrel akart Magyarországra lépni
Indítványozta a letartóztatását a Szegedi Járási Ügyészség annak az albán férfinek, aki 9 géppisztolyt, 3 pisztoly é...
Cumisüvegből itatta üdítővel négyéves kislányát egy anya, belehalt a pici
A nőt közel egy évtizednyi börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Fürdés közben rázta halálra az áram a nógrádi nőt
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 48 éves férfi ellen, aki szakirányú végzettség nélkül elvállalta ...
Holtan találtak egy eltűnt kétéves kislányra egy szakadék mélyén
Valóra vált minden szülő legnagyobb rémálma.
Tények Plusz adás, 2024. május 28., kedd
MÁR A LÁNYOMAT IS ELTEMETTEM - Exkluzív interjút adott a verőcei hajóbalesetben elhunyt Boglárka édesanyja. A megtör...
Rock and roll apuka vagyok!
Elfoglalták a színpadot a Huligánok! Nem kell azért nagyon megijedni, egyszerűen arról van szó, hogy a Hooligans bei...
A legjobbakat díjazták
Vörös szőnyeges bevonulás, az asztalokon pezsgő és eper. Akárcsak egy Oscar-díj átadó gálán. Ezt a budapesti közel s...
Talpra Zamat!
Zalán egy kilencéves, mosolygós kisfiú, akivel a sors kegyetlenül bánt. Fejlődési rendellenességgel született, fesze...
Vigyázat, cukiság!
Ül, fekszik, pacsi: a vendégségbe érkezőknek büszkén mutogatjuk, hogy a család négylábú tagja milyen új trükköket ta...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.