Vágólapra másolva!
Idén elindul a Digitális Állampolgárság Program (DÁP), amelynek mobilapplikációja e hét szombatjától letölthető, majd keddtől megkezdhető a csatlakozási folyamat. Szeptemberben pedig már személyi igazolvány helyett QR-kóddal is igazolhatjuk magunkat.
Vágólapra másolva!

Május 18-tól, azaz szombattól letölthető a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) mobilapplikációja, szeptembertől pedig élesedhet a digitális személyi igazolvány. A DÁP-appot az Apple App Store-jából és a Google Playből is le lehet majd tölteni.

Tavaly december 22-én jelent meg a Magyar Közlönyben a digitális államról szóló új törvény, amelyben szerepel, hogy a tesztüzem 2024 szeptemberében indul, 2025-től jön a teljes működés, 2026-ra pedig kiteljesedik a rendszer.

A hivatalos megfogalmazás szerint „a DÁP-mobilalkalmazás a Digitális Állampolgárság Program kulcsa. Az alkalmazással egyre több szolgáltatást vehetsz igénybe egyszerűen, gyorsan és kényelmesen a telefonodról.”

A digitális állampolgárságnak három alapfeltétele van:

  • személyazonosító okmány,
  • 14 év feletti életkor,
  • megfelelő okostelefon.

Magához a DÁP-hoz május 21-től, keddtől lehet csatlakozni, aminek a hivatalos tájékoztató szerint a következők a lépései:

  • Ellenőrizzük, megfelelő-e a telefonunk. Töltsük le az appot, majd engedélyezzük a biometrikus azonosítást, az értesítéseket és a kamera használatát.
  • A teljes program során egyszer, de el kell látogatni egy kormányablakba, ahol ellenőrzik a személyazonosságot, és fel lehet kerülni a várólistára. Ide vinni kell azt a mobilinternettel ellátott mobilt, amelyre feltelepítettük az appot, illetve személyi igazolványt, jogosítványt vagy útlevelet, illetve lakcímkártyát. (Később majd tisztán digitálisan is lehet majd regisztrálni.)
  • Figyelni a mobil értesítéseit, mert üzenet érkezik, ha aktiválható a digitális állampolgárság.
  • Mindezek után valóban aktiválni kell a digitális állampolgárságot.

Mi a Digitális Állampolgárság Program?

A Digitális Állampolgárság Programnak köszönhetően a jövőben olyan közigazgatási terek jönnek létre, ahol az állampolgárok – többnyire – személyes megjelenés nélkül egyszerűen és hatékonyan, 0-24 órában intézhetik az ügyeiket digitálisan. Az állampolgárok, bizonyos szűk kivételektől eltekintve, minden olyan jogosultsággal és ügyintézési lehetőséggel rendelkeznek majd a digitális térben, mint a fizikai valójukban.

A Világgazdaság mindezzel kapcsolatban kiemeli: számos előnnyel kecsegtet a DÁP. A 2024 őszére, azaz idén szeptemberre ígért tesztüzemben először a digitális személyi igazolvány, illetve jogosítvány valósul meg, másképpen ezek fizikai kártyái helyett egy-egy QR-kóddal is igazolhatjuk a meglétüket, a személyazonosságunkat.

Mindehhez fontos megjegyzés, hogy a DÁP-ban való részvétel önkéntes döntésen alapul, azaz nem kötelező benne a részvétel, mindenki maga határozhatja el, hogy szeretné-e így kezelni és kezeltetni az adatait.