NKE;rektor;konferencia;Ludovika;Mahmud Ahmadinezsád;

Mélyen hallgat Orbán Viktor kedvenc egyetemének rektora, miért hívta meg a holokauszttagadó iráni exelnököt

Az izraeli nagykövetség felháborodott, a magyar külügy pedig hárított, hogy a holokauszttagadásáról és antiszemita nézeteiről elhíresült Mahmúd Ahmadinezsád előadó volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján.

Egy nyilvános sajtóeseményen próbálta meg a 444 megkérdezni Deli Gergelyt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát, hogy miért érezte fontosnak a volt iráni elnök meghívását arra a múlt heti konferenciára, ahol Mahmúd Ahmadinezsád – ahogy arról a Népszava is beszámolt – „közös értékek a globális környezetben” témában tartott tudományos előadást. A rektor nem kívánt válaszolni a portál kérdéseire, amelyeket később írásban is elküldtek neki.

Mahmúd Ahmadinezsád 2005 és 2013 között volt Irán elnöke. Ő az iráni nukleáris fegyverkezés élharcosa,  ezen kívül azonban inkább az antiszemitizmusáról vált ismertté az olyan nézeteivel, hogy Izraelt el kell törölni a föld színéről, a holokauszt pedig nem történt meg. Látogatásának hírére az izraeli nagykövetség reagálásában kiemelte, hogy meghívása sérti a holokauszt magyarországi áldozatainak emlékét. de felháborodásának adott hangot a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is. Álláspontja szerint Magmúd Ahmadinezsád egyetemi meghívása és fogadása szöges ellentétben áll az Orbán-kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével. A Mazsihisz a 2011-nen Orbán Viktor és Navracsics Tibor irányításával alapított NKE vezetésétől bocsánatkérést, az Orbán-kormánytól pedig magyarázatot várnak.

A Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium azzal hárította el a felelősséget, hogy  tárca nem fogadta az iráni exelnököt, az Orbán-kormány pedig nem szól bele egyetemi programokba, mondván, Magyarországon az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van.

Az NKE-t hivatalosan a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely felügyeli, aki a múlt heti kormányinfón úgy nyilatkozott, ezen a héten  találkozik Deli Gergellyel, megkérdezi tőle, mi történt.