Mérföldkő a magyar állatvédelemben: először mondhatta ki a bíróság, hogy ezért is a gazda a felelős

2024.05.14. 15:34 Módosítva: 2024.05.14. 15:35
Egy friss törvényszéki ítélet szerint, ha valaki elajándékozza a kutyáját, akkor kötelessége meggyőződni arról, hogy az új új gazda megfelelő tartási helyet tud biztosítani az állatnak. Ezen felül az ajándékozónak jeleznie kell az állatorvos felé azt is, hogy kutyáját elajándékozta, és a chipet át kell iratnia egy új személyre.

Az esetről az Én Kutyám oldalán számolt be Kajó Cecília állatvédelemmel foglalkozó szakjogász, aki azt írta: 

Az ítélet jelentősége az, hogy tudomásom szerint először mondta ki bíróság Magyarországon, hogy az állattartás felelősséget von maga után.

„A törvényszék ítéletében hangsúlyosan szerepet kap, hogy ha az állattartó nem tudja bizonyítani, hogy állattartói minősége nem áll már fenn, ha nem tudja azt igazolni, hogy pontosan mikor és kinek ajándékozta el a kedvtelésből tartott ebet, akkor közigazgatási jogi objektív alapú felelőssége egyértelműen fennáll” –  olvasható a cikkben, amelyben részletesen közölték azt is, hogy milyen üggyel kapcsolatban mondta ki ezt a bíróság.