szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szegény emberek és nyugdíjasok választják ezt az életmódot, mert eddig ez viszonylag olcsó volt, most viszont ingatlanbefektetők szemet vetettek az ingatlanok helyére.

“800 dollárra emelik a havi bérleti díjat, és akkor nekem csak 300 dollár maradna. Ebből nem tudnék kijönni” – mondja egy nyugdíjas Seattle mellett egy mobilház-parkban, részben lakókocsi parkolóban a Deutsche Welle riporterének. Csakhogy 1100 dolláros havi nyugdíjjal egyáltalán nem könnyű új helyet találni, mert az infláció mindenütt érezteti a hatását az Egyesült Államokban is.

Mit tesznek a parkoló lakókocsikban élők, akik közül már sokan évtizedek óta laknak ott? Támogatási rendszert szerveznek a legelesettebbek számára, ingyenes élelmiszerhez juttatva őket.

“Ez életmentő segítség” – mondja egy másik nyugdíjas a mobil házak között, aki hangsúlyozza: ”Nem szabad azt szégyellni, hogy idős korunkban ilyen helyzetbe jutottunk, hanem el kell fogadni az élelmiszer-adományokat.”

Már az amerikai törvényhozók is kiakadtak a több százezer ingatlant felvásárló nagy cégekre, törvényi korlátozások jöhetnek

Az ingatlanárak drasztikus emelkedését eredményező felvásárlási lázzal szemben demokrata és republikánus képviselők is jogi korlátozásokat sürgetnek.

A legaktívabb lakókocsitulajdonosok tanácsot választottak, amely rendszeresen meghívja a Seattle közeli kisváros önkormányzati vezetőit, akik el is jönnek, hogy megpróbáljanak megoldást találni az itt élők gondjaira. A baj az, hogy a parkoló tulajdonosa szándékosan emeli a bérleti díjakat, hogy megszabaduljon tőlük, és a területet értékesíteni tudja.

Ők azonban azt szeretnék elérni, hogy Washington állam hozzon olyan törvényeket, amelyek megakadályozzák, hogy egy másik államban bejegyzett társaság kitehesse őket a megszokott helyükről.

A kisváros polgármesterének-helyettese elmondja a Deutsche Welle riporterének, hogy mindenki a másikra mutogat a megoldás keresése során: az önkormányzat, az állam és a mobilház-park tulajdonosa.

A polgármester-helyettes rámutat arra, hogy “a legrosszabb helyzetben az ott élők vannak, akiknek nemigen van választásuk, hiszen nem tudnak innen hova menni. Mindenképp meg akarjuk akadályozni, hogy ezek a többségükben idős és elesett emberek hajléktalanokká váljanak!”

Megoldás lehet a terület megvásárlása?

Washington államban egy másik hasonló közössége úgy döntött: élnek az elővásárlási jogukkal, melyet az állam új törvénye előír az ilyen üzletek esetében. Csakhogy számukra nagyon nagy pénzről van szó: legalább 10 millió dollárról.

Szövetkezetet szerveznek, melybe mindenki befizetne, aki ott lakik. Ez a szövetkezet adná azután bérbe a területet a lakóknak, akik ily módon ellenőrizni tudná a bérleti díjakat.

“Támogatom ezt az elképzelést, nagyon megkönnyebbültem amikor erről a szövetkezeti tervről hallottam, mert mindig ott volt a tudatom mélyén: mi lesz, hogyha bekövetkezik az, hogy mennem kell innen, ahol évtizedek óta lakom” – mondja egy nyugdíjas.

Jelen pillanatban még minden bizonytalan: összejön-e a tízmillió dollár? Hajlandó lesz-e tulaj a szövetkezetnek eladni, ha összejön a pénz, vagy pedig a pénzes befektetőt választja? Ebben a mobilház-parkban egyelőre mindenki reménykedik, mert a kispénzű embereknek szinte lehetetlen új szállást találni, amelyet meg is tudnának fizetni Washington államban az USA északnyugati részén.