Gyula;DK;önkormányzati választás 2024;

A DK-nak nem sikerült 218 ajánlást összegyűjtenie Gyulán, elutasították jelöltjeik indulását

A város egyetlen körzetében sem indul DL-s képviselőjelölt. Az ellenzéki párt szerint „sajnálatos politikai konfliktus” alakult ki a helyi szervezeten belül, emiatt nem adták le az ajánlásokat.

 A Demokratikus Koalíció Gyulán 8 nem gyulai és egy gyulai jelölttel vágott neki a „kopogtatócédulák” megszerzésének, a jelölteknek összesen 218 darab aláírást kellett (volna) gyűjteniük az önkormányzati választáson való induláshoz, ez azonban nem sikerült  - olvasható Leel-Őssy Gábor DK-alapító tag Facebook bejegyzésében, melyet a 444 szúrt ki.

Az ellenzéki politikus posztjából kiderül, Gyulán 24 110 fő a választásra jogosultak száma, ami azt jelenti, hogy a városban induló jelölteknek körzetenként 25 darab aláírást kell összegyűjteniük az induláshoz. A DK-nak ez nem jött össze, kilenc aspiránsuk nyilvántartásba vételét az NVI adatai szerint elutasították.

Leel-Őssy Gábor Facebook bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy a sikertelenség mögött belső konfliktusok állhatnak. Cikkünk megjelenése után kaptunk is egy közleményt a DK-tól, amely szerint „sajnálatos politikai konfliktus” alakult ki a helyi szervezeten belül, és emiatt nem adták le az ajánlásokat. Ezt a konfliktust a választás után rendezni fogják. „A Demokratikus Koalíció szervezeti erejét bizonyítja, hogy a demokratikus ellenzék egyetlen pártjaként képes volt minden megyében listát állítani, köztük Békés megyében is, ahol viszont többek között a Tisza Párt és az LMP sem volt erre képes” – fűzte hozzá Gyurcsány Ferenc pártelnök alakulata.