»
Varane elhagyja Manchestert – hivatalos

Varane elhagyja Manchestert – hivatalos

2024.05.14 14:05

Raphael Varane megerősítette, hogy három, az Old Traffordon töltött szezont és 93 mérkőzést (ez a szám még nőhet!) követően a nyáron, szerződése lejártával távozik a Manchester Unitedtől.

A francia védő 2021 augusztusában érkezett a klubhoz a Real Madridtól, és a 2018-as világbajnok aktív részvételével sikerült a klubnak hat év után újra nagy trófeát nyerni, tavaly a Wembleyben hódították el a Carabao Kupát, a korábbi angol Liga kupát (2–0 a Newcastle ellen)

Varane ugyan a védelem tengelyében mutatta meg igazi klasszisát (lásd a videót, igaz, ott nem csak a manchesteri parádéit láthatja) , de 67 Premier League-meccsen (58-szor lépett kezdőként pályára) kétszer az ellenfelek kapuját is bevette.

A francia az április 4-i, Chelsea elleni 4–3-as vereség óta hiányzott, de jelenleg is keményen dolgozik a sérülése utáni visszatérésen, reméli, hogy még az idény vége előtt újra a csapat rendelkezésére állhat.

A Manchester Unitedra ebben az idényben még a Newcastle és a Brighton & Hove Albion elleni bajnokik, május 25-én pedig a Manchester City elleni Emirates FA-kupa-döntő vár.

Arról egyelőre semmi hír, hogy Varane miként képzeli el a jövőjét.
(A címlapképen: Búcsút int az Old Traffordnak /Fotó: Getty Images)

Ezt is róla írtuk

Egy védő feje különösen nagy veszélynek van kitéve
Premier League

„A sok fejelés kárt tett a testemben” – állítja a világbajnok futballista

Didier Deschamps és Raphael Varane.
Nemzetközi labdarúgás

Raphael Varane bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól

(Fotó: Twitter/Francia Labdarúgó Szövetség)
Nemzetközi labdarúgás

Raphaël Varane: „Ez egy érzékeny téma”

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;