Hirdetés

Az építőiparban is beköszön a zöldszemlélet? (x)

Az arnóti székhelyű Mr. Minden üzlet tulajdonosa úgy véli, ez az év kardinális az építőipar szempontjából, hogy az átálljon a fenntartható gondolkodásmódra. Bár a Mr. Minden kínálatában eddig is elérhetőek voltak a rezsicsökkentéshez hozzájáruló építőipari alapanyagok, idén ezt a szegmenst erősítik a legjobban.

Molnár Ádám, a Mr. Minden tulajdonosa szerint eljött az idő, hogy változtassunk. Ennek megfelelően ő már megtette az első lépéseket.

„A cégünk mindig is elkötelezett volt a fenntarthatóság iránt, azonban úgy látom, hogy mások ezt a mai napig nem tartják eléggé szem előtt. Holott ez mindenkinek rossz. Ezen kell változtatnunk és ezt csak közösen tehetjük meg.”

Arnóton emiatt egyre nagyobb mennyiségben és egyre szélesebb választékban érhetőek el az olyan építőipari alapanyagok, szigetelőanyagok, amelyek magas százalékban járulnak hozzá a háztartások rezsiköltségeinek csökkentéséhez. Ezáltal pedig a károsanyag-kibocsátás redukálásához.

Molnár Ádám, a Mr. Minden tulajdonosa / Fotó: Mr. Minden Group

„Az nem működik, hogy ha más nem csinálja, akkor én sem teszek semmit” – vallja a vállalatvezető és ezt szeretné a köztudatban is minél szélesebb körben elterjeszteni. „Emiatt voltak nehezen meghozott döntéseink. Például volt partnerünk, akit figyelmeztetni kellett, mert tudtuk, hogy a környezetvédelmi szempontokat semmilyen formában nem veszi figyelembe. Ez nálunk már nem fér bele.”

Emellett pedig, hogy a kivitelező partnerei számára igyekszik a leginkább „környezetbarát” anyagokat szállítani, a szemléletformálásban is igyekszik kivenni a részét. Többek között ezért is hívta életre a Mr. Minden Workshop nevű saját rendezvénysorozatát. Az események célja éppen az, hogy elérje a döntéshozókat, kivitelezőket, szakmabelieket és összefogja őket egy tudatosabb közösségbe.

A legutóbbi, II. Mr. Minden Workshop az „Úton a klímasemlegesség felé” címet viselte, ahol cégvezetők és városi tisztviselők egyaránt tiszteletüket tették, hogy megismerjék a jelenlegi helyzetet, valamint a lehetőségeket, amelyek egy élhetőbb jövő felé vezetnek.

 

 

Arnót környezetbarát termék Molnár Ádám környezetbarát építőipar
Kapcsolódó cikkek