Hirdetés

Gyakorlatilag megüzente az Orbán-kormány a benzinkutasoknak, hogy be lehet fogni

Nap Híre portré Nap Híre

Hétfőn a Független Benzinkutak Szövetsége egy közleményben bírálta a kormány adópolitikáját, a válasz pedig nem sokat váratott magára: kedden reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium, és felszólították a szövetséget, hogy a családok érdekeit szem előtt tartva, fejezze be a vádaskodást.

Veszélyben vannak Magyarországon az üzemanyag-kiskereskedelemben jelen lévő magyar családi vállalkozások – írta hétfői közleményében a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ). Majd kiemelték, hogy ennek okai a túlzott fogyasztási jellegű adóterhek az üzemanyagokon – írja az Index. Leszögezték, hogy az üzemanyag literárának nagyjából 50 százaléka adó, ami óriási terhet ró a magyar gazdaság és a magyar lakosság egészére. „Miközben az egyes szektorokban jelen lévő, Magyarországon működő nagyvállalatok a stagnáló gazdasági környezetben is kimagasló profitabilitást értek el a lakosság és a kkv-szektor terhére, a lakosságot szegénységbe, a kkv-kat lehetetlen helyzetbe hozzák” – olvasható a közleményben. 

Az FBSZ szerint az üzemanyag-kiskereskedelmi üzletágban idén hússzorosára, azaz 0,15-ről 3 százalékra emelték árbevétel arányában a kisebb piaci szereplők adóterhelését, miközben a legnagyobb piaci kiskereskedelmi szereplők adóterhelését 4,5-ről 3 százalékra csökkentették.

Nem kellett sokat várni a kormány válaszára. Nagy Márton tárcája már kedden reggel közleményben tudatta, hogy felszólítja a Független Benzinkutak Szövetségét és annak elnökét, Egri Gábort, a családok érdekeit szem előtt tartva, fejezze be a vádaskodást. A Nemzetgazdasági Minisztérium arra is kitért, hogy a háború és a háborús árak jelentős terheket rónak a családokra. „Valós megoldást a béke jelentene, de addig is a kormány arra törekszik, hogy a háborús árakat visszaszorítsa.”

Ezért a kormány felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy önkéntesen csökkentsék a benzin és a gázolaj árát. 

„Az ugyanis nem fogadható el, hogy kizárólag a profitot nézzék, a magyar családok érdeke az, hogy ne fizessenek többet a szomszédos országok átlagánál” – vélekedtek. A gazdasági minisztérium szerint az üzemanyag-kereskedők többsége megértette és elfogadta a kormány szándékait és célját, így az elmúlt hetekben jelentős árcsökkentést hajtottak végre az üzemanyagok esetében. 

A kormány a benzin árát közel 6 százalékkal, a gázolaj árát mintegy 8 százalékkal csökkentette. „Ezzel szemben a Független Benzinkutak Szövetsége téves állításokat fogalmazott meg. A szövetség a családok biztonságával szemben kizárólag saját profitját félti és amiatt aggódik, hogy árrése szűkebbé válik. A megtévesztő kommunikáció helyett a hatékonyság növelésére, a költségek leszorítására kellene törekedni, hogy olcsóbban tudják árusítani az üzemanyagokat” – összegezte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca szerint hamis és megtévesztő a más szektorokkal történő összehasonlítás, hiszen a kormány minden egyes szektorban extraprofitadót vezetett be, ahol olyan extra jövedelmek és profitok keletkeztek, amelyekért az adott vállalkozások nem dolgoztak meg. Így történt ez a bankszektor, a kiskereskedelmi szektor és az energiaszektor esetében is.

Az sem igaz, hogy az üzemanyagárak adótartalma kiemelkedő Magyarországon. Hazánkban az üzemanyagok adótartalma alacsonyabb, mint a szomszédos országokban. Magyarországon a benzin esetében 46 százalék az adótartalom, míg a szomszédos országokban átlagosan 49 százalék. A gázolaj esetében 45 százalékot tesz ki az adótartalom hazánkban, szemben a szomszédos országokban tapasztalható 50 százalékos szinttel. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés