eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 1. szombat Tünde
A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 2021. október 13-án. Uniós forrásból nettó 705, hazai támogatásból további 250 millió forintot költöttek a kastély Stefánia-szárnyának felújítására.
Nyitókép: Rosta Tibor

Nem tudott képviselőjelölteket állítani a DK Gyulán

Bár próbálkoztak vele, nem sikerült egyéni képviselőjelölteket állítania a Demokratikus Koalíciónak Gyulán.

A 24 ezer szavazóval rendelkező város Békés megye második legnagyobb települése, és a DK is megpróbálkozott azzal, hogy politikusai induljanak a június 9-i önkormányzati választásokon.

Bár felvették az ajánlóíveket, de a valasztas.hu adatai szerint nem sikerült jelölteket állítani. Pedig ezen a szinten nem lehetetlen a fejenként átlag két tucat ajánlás begyűjtése.

A „kínos malőrt” a 444.hu vette észre, és azt írja, hogy a DK-sok 9 helyen próbálkoztak ezzel és sehol sem sikerült. A városban így egyetlen baloldali képviselőjelölt lesz, a tizedikben egy MSZP-s indulót nyilvántartásba vettek.

Az ügy hátterét a párt egyik helyi tagja, Leel-Őssy Gábor, aki 2010-ben civil, 2019-ben DK-s polgármesterjelölt, majd 2022-ben az ellenzéki összefogás parlamenti képviselőjelöltje volt Gyulán, a Facebookon írta meg. A többi között azt osztotta meg, hogy a baloldali párt Gyulán nyolc nem gyulai és egy gyulai jelölttel vágott neki a „kopogtatócédulák” megszerzésének. A vége összesen 218 érvényes támogató aláírás lett. Ez pedig kevésnek bizonyult.

A lap egyébként emlékezetet arra, hogy az egész jelöltállítás hátterében a párt megyei és városi vezetése közötti belső harcok állhatnak, erről Leel-Őssy már áprilisban is posztolt.

Címlapról ajánljuk
Hat megrendítő részlet Tompos Kátya interjújából

Hat megrendítő részlet Tompos Kátya interjújából

Hosszú, súlyos betegség után 41 éves korában elhunyt Tompos Kátya. A színésznő-énekesnő 2015 júniusában az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. A művésznőre a beszélgetés hat, maradandó gondolatokat tartalmazó részletével is emlékezünk.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
Mikor érdemes állást váltani? Vannak árulkodó jelek, amikor nincs mese, lépni kell

Mikor érdemes állást váltani? Vannak árulkodó jelek, amikor nincs mese, lépni kell

Egy átlag amerikai jellemzően 5-7 alkalommal vált munkahelyet karrierje során – legalábbis ez derül ki az USA munkaügyi minisztériumának adataiból. A váltások általában abból fakadnak, hogy az adott személy valamivel nem elégedett a meglévő állásával kapcsolatban, vagy valami újat szeretnél kipróbálni. Gyakran azonban e két tényező keveréke is előfordul. De honnan lehet tudni, hogy eljött az ideje a váltásnak? Ezt járta körül karriertanácsadók és cégvezetők segítségével a worklife.news, amely négy árulkodó jelet sorolt fel, amelyekre érdemes figyelni, ha esetleg munkahelyváltáson törjük a fejünket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×