Belföld

Nem árulják el, hogy szabadon engedték-e azt az embercsempészt, aki két ember halálát okozhatta a Ferihegyi úton

A hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé a válaszadást – írta a Belügyminisztérium kérdésünkre, hogy kapott-e korábban amnesztiát az az embercsempész, aki április 18-án balesetet okozott a Ferihegyi úton, melyben két magyar állampolgár életét vesztette. A baleset miatt egy moldáv állampolgárt köröz a rendőrség (korábban egy másik moldáv férfit kerestek, de az ellene kiadott körözést végül visszavonták). A BRFK hét nepáli állampolgár ellen is elfogatóparancsot adott ki segítségnyújtás elmulasztása miatt, ők a moldáv embercsempész autójában utaztak. Az RTL Klub velük kapcsolatban azt közölte, hogy a nepáliakat három nappal a tragikus baleset előtt kitoloncolták az országból, de a jelek szerint hamar újra átjutottak a határon.

A tárcától azt kérdeztük, hogy volt-e már büntetve a tragédiáért a gyanú szerint felelőssé tehető moldáv személy Magyarországon, illetve érintette-e őt a külföldi embercsempészek szabadulását lehetővé tevő, 2023. áprilisi kormányrendelet, amely az embercsempészés bűncselekmény miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről szól.

A Belügyminisztérium álláspontja szerint a törvény pontosan meghatározza, hogy milyen adatigénylőnek továbbíthatnak adatot a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Azt írták:

Tekintettel arra, hogy önt a törvény az adatkezelésre (igénylésre) nem jogosítja fel, így megkeresését el kellett utasítanunk.

Megkerestük a Legfőbb Ügyészséget is, hogy történt-e korábban vádemelés a moldáv férfi ellen Magyarországon, milyen bűncselekmény miatt, mekkora büntetést kapott és mikor szabadult, ám itt sem kaptunk érdemi választ. A Fővárosi Főügyészség közölte, hogy a „bűnügyi személyes adatot érintő megkeresése egy nem közszereplő és egyedileg azonosítható terheltet érint, ezért megválaszolására nincs módunk az adatvédelmi szabályokra figyelemmel”.

Mohos Márton / 24.hu

A BRFK-től a feltételezett elkövető büntetett előéletére kérdeztünk rá, azonban ott is azt közölték velünk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján nem adhatnak tájékoztatást, mert bűnügyi személyes adatról van szó.

Megkerestük a törvényszékeket is, ahol vagy a rendőrséghez, illetve Belügyminisztériumhoz irányítottak minket, vagy közölték, hogy nem folytattak eljárást az érintett ellen, vagy az általunk megadott adatok alapján nem tudtak ügyet beazonosítani, és volt, ahol azt mondták, hogy nem illetékesek. Máshol arról tájékoztattak, hogy nem is kereshetnek rá az adatbázisban az illetőre.

A kormány tavaly áprilisban fogadta el azt a rendeletet, amely a külföldi állampolgárságú embercsempészeket úgynevezett „reintegrációs őrizetbe” helyezi. A reintegrációs őrizet szabályai szerint az a Magyarországon jogerősen elítélt embercsempész, aki egyéb, súlyosabb bűncselekményt nem követett el, és megígéri, hogy 72 órán belül elhagyja az országot, távozhat a börtönökből, fegyházakból, és gyakorlatilag oda megy, ahova akar. A kormány azzal indokolta a külföldi embercsempészek börtönből való kiengedését, hogy az ellátásuk komoly terhet ró a költségvetésre.

2023-ban 2021 embercsempész került így reintegrációs őrizetbe, 2024. április elejéig, vagyis egy év alatt pedig összesen már 2197.

Az, hogy a kormány gyakorlatilag szabadon engedi a külföldi embercsempészeket, az Európai Uniónak, de különösen a szomszédos Ausztriának nem tetszik. Bécs diplomáciai úton is tiltakozott. Tavaly májusban az osztrák külügy bekérette a magyar nagykövetet az embercsempészek szabadon bocsátása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik