DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 29. szerda
F1

„Lewis új felfogással fog szembesülni a Ferrarinál”

Korábbi csapattársa, Jenson Button szerint új lesz a hétszeres F1-es világbajnok számára, hogy a csapat mindenekelőtt áll. A brit nem vár feszültségeket Leclerc-rel.

Lewis Hamilton a szezon végén 12 év után hagyja el a Mercedest, hogy jövőre immár a Ferrarinál versenyezzen a Formula-1-ben. Ha csak a versenyképességét nézzük a két istállónak, a döntés kifizetődhet, hiszen míg az Ezüst Nyilak továbbra is szenvednek, a Scuderia összességében a második erőnek tűnt eddig idén, Ausztráliában pedig kettős győzelmet is arattak.

Hamilton korábbi mclarenes kollégája, a ma már szakértőként is tevékenykedő Jenson Button ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a hétszeres világbajnoknak egy másfajta csapat- és munkafelfogással kell majd megismerkednie a vörösöknél:

f1-hamilton-leclerc-2024



„Természetesen együtt dolgoznak, és ők a Ferrari. Itt minden a Ferrariról szól, náluk ez az egy létezik” – magyarázta Button a Sky Sports F1-es podcastjában. „Minden más csapatnál mondhatjuk bizonyos mértékig, hogy a versenyző saját magáért küzd. De a Ferrarinál mindenki a Ferrariért dolgozik. Minden arról szól, hogy a Ferrari nyerje a világbajnokságokat.”

„Ez egyértelműen másfajta versenyzés olyasvalakinek, mint Lewis, aki ekkora sztárja a sportnak. Hirtelen azért dolgozik majd, hogy a Ferrari világbajnokságot nyerjen. Szóval már várom, hogy lássam majd az ottani dinamikát, rendkívül izgalmas lesz ez jövőre.”

 

Lesz-e feszültség Leclerc-rel?

Hamilton a Ferrarinál már 2019 óta versenyző Charles Leclerc mellé fog megérkezni a következő szezonban. Kettejük belharca lehet a 2025-ös idény egyik legérdekesebb történetszála, Button azonban nem számít konfliktusokra a két pilóta között:

f1-hamilton-leclerc-2024-2

„Úgy gondolom, ha a hét-nyolc évvel ezelőtti Lewisról lenne szó, akkor trükkös lenne a kapcsolatuk. De most annyira nyugodtnak tűnik, szóval nem, nem hiszem, hogy bármi gondjuk lenne majd csapattársakként. Nem több, mint most Charles-nak és Carlosnak. Jól fognak-e együtt dolgozni? Szerintem igen.”

„Úgy vélem, a pozitívumok, amelyekkel Charles rendelkezik, hogy ismeri a csapatot és beszél olaszul. Ha akarná, nagyon meg tudná nehezíteni a légkört Lewisnak és a csapatának. És mondhatjuk erre, hogy ez nem sportszerű, de ez is része a versenyzésnek, és Nico Rosberg is ugyanezt mondaná.”

„Ez arról szól, hogy magad mögé állítsd az embereket és a csapatot, ezzel erősítve magad és gyengítve a csapattársad. De Lewis elég régóta itt van már, hogy értse a helyzetet, és már nagyon-nagyon várom ezt a csapattársak közötti küzdelmet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: