»
Bajnoki címet nyert, mégis távozik csapatától a Honvéd és a Ferencváros korábbi közönségkedvence

Bajnoki címet nyert, mégis távozik csapatától a Honvéd és a Ferencváros korábbi közönségkedvence

Davide Lanzafame távozik a Bolgarotól (Fotó: La Stampa)

Davide Lanzafame távozik a Bolgarotól (Fotó: La Stampa)

2024.05.14 12:35Módosítva: 2024.05.14 12:46

Az olasz negyedosztályba feljutott Bolgaro a La Stampa című lapnak jelentette be, hogy a következő szezonban nem Davide Lanzafame lesz a csapat vezetőedzője.

A Bolgaro a Piemonti régió megnyerésével jutott fel a harmadosztályba, a korábbi Honvéd és Ferencváros-támadó Davide Lanzafame azonban távozik a vezetőedzői pozicíóból, miután nem tudtak olyan jövőképet felvázolni neki, amivel versenyképes lehetne a Serie D-ben.

Csatlakozz a WhatsApp csoportunkhoz a legfrissebb sporthírekért! Kattints ide!

A múlt vasárnapi buli után elbeszélgettem Perona elnökkel, és közösen úgy döntöttünk, hogy megszakítunk egy olyan kapcsolatot, amely tavaly nyáron kezdődött, és amely a hihetetlen feljutáshoz vezetett. Ez a legjobb megoldás mindkettőnk számára, a Borgaro bízott bennem, és megadta nekem az első edzői sikerélményemet, amit nem fogok elfelejteni, és mindig a csapat szurkolója maradok.

– mondta Lanzafame a La Stampának.

EZT OLVASTA MÁR?

A balhés olasz gólvágó ismét Magyarországon tenné le a névjegyét / Fotó: Pozsonyi Zita
Magyar labdarúgás

Davide Lanzafame visszatér Budapestre: Marco Rossi példáját követve, edző lenne Magyarországon

Fontos mérkőzést nyert meg a Budapest Honvéd (Fotó: honvedfc.hu)
NB II

A Honvéd kiütötte a Pécset a kiesési rangadón

Gera Dániel (középen) fejesével a Diósgyőr vezetést szerzett a Ferencváros ellen, végül a miskolciak két góllal győztek. (Fotó: dvtk.eu)
NB I

Oda a tavaszi veretlenség! A Diósgyőr legyőzte a Ferencvárost – videóval

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;