Nem viccelt hajnalban az utolsó fagyosszent: nem egy vidéken mínuszokkal érkezett Bonifác

HelloVidék   
  Megosztom
Nem viccelt hajnalban az utolsó fagyosszent: nem egy vidéken mínuszokkal érkezett Bonifác


Az utolsó fagyosszent, Bonifác is kitett magáért. Zabarban 0 fok alá csökkent a hőmérséklet kedd hajnalban - írta az Időkép. Hozzuk a folytatást is, mire számíthatunk a hét többi napján!

Bonifác még Szervácot is kicsit alul tudta múlni hőmérsékletek terén. Kedd hajnalban ugyanis sok helyen a hétfőinél is alacsonyabb minimumok alakultak ki. Tardona után most Zabarban mértük a leghidegebbet, ahol

Ahogy az Időkép írta, a hidegebb északi völgyekben és a Nyírségben még szerdán is benézhetünk 5 fok alá. Az ezt követő napokban azonban enyhülni fognak a reggelek és fagypont közeli hőmérsékletek már nem lesznek jellemzőek.

De lássuk a folytatást!

Az Időkép előrejelzése szerint kedden napközben folytatódik a túlnyomóan napos idő, csupán délen alakulhat egy-egy zápor. Többfelé élénk lesz a keleties szél. A hideg reggelt követően, délután 20 és 26 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Szerdán a gomolyfelhős idő mellett a Dunántúlon megnövekszik a fátyolfelhőzet is. Helyenként, nagyobb eséllyel keleten és a középső tájakon alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti szél többfelé élénk, néhol erős lesz. Délután 20-26 fokot mutathatnak a hőmérők.

Csütörtökön a megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan, de főként a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok. A délkeleti szelet már több helyen erős, északnyugaton viharos lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 21-27 fok között valószínű.

Pénteken már nem lesz annyira kellemes az idő: többfelé előfordulhat eső, zápor, zivatar, helyenként kiadós mennyiséggel kell számolnunk. Élénk, erős lesz a délkeleti szél. Napközben 18-27 fokra van kilátás. Hétvégén marad a változékony, záporokkal-zivatarokkal tűzdelt időjárás.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fagy

fagyos szent