Nagyvilág

Pszichiátriáról a börtönbe küldhetik az amstetteni rémet

AFP PHOTO/POOL/ROBERT JAEGER
AFP PHOTO/POOL/ROBERT JAEGER

Általános börtönbe szállíthatják át Ausztriában a fegyház pszichiátriai részlegéről az „amstetteni rémként” is emlegetett Josef Fritzlt, akiről 2008-ban derült ki, hogy csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát.

A kremsi tartományi bíróság keddi döntésében megállapította: a most 89 éves férfi már nem jelent olyan veszélyt, amely indokolná azt, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva. Az idős elítélt olyan előrehaladott demenciában szenved, és fizikailag is annyira legyengült már, hogy a bűncselekmény elkövetésének alapját képező személyiségzavara időközben „mélyre temetődött” – áll a bíróság indoklásában.

A háromtagú testület ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a férfi feltételes szabadlábra helyezésére egyelőre nincs lehetőség, mert bár Fritzl nem jelent már veszélyt, továbbra is kérdéses, hogy a jövőben nem követne-e el újabb bűncselekményeket.

Ettől függetlenül ügyvédje, Astrid Wagner jelezte, hogy az általános börtönbe történő áthelyezés utáni egy éven belül kérvényezni fogja a férfi feltételes szabadlábra helyezését.

2008-ban derült fény arra, hogy az amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki. Azt követően vették őrizetbe, hogy az egyik gyerek kórházba került. A súlyosan torzult személyiségű, de büntetőjogi szempontból beszámíthatónak ítélt Fritzlt 2009-ben életfogytig tartó, abnormális elítéltek számára fenntartott fegyházban letöltendő büntetésre ítélték.

A jelenleg 58 éves lánya, Elisabeth Fritzl a hét gyerekkel együtt új személyazonosságot kapott, és más városba költözött.

Kapcsolódó
„Jó ember vagyok” – kiadta emlékiratait az osztrák férfi, aki 24 éven át a pincéjében tartotta foglyul a saját lányát
Josef Fritzl rendszeresen megerőszakolta a lányát, aki összesen hét gyermeket szült neki. Az életfogytiglanra ítélt férfi jelenleg azt szeretné a legjobban, ha a felesége megbocsátana neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik