Hamarosan e-rollerekre is kötelező lesz biztosítást kötni

Bővül azon járművek köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Az április 30-án kihirdetett új rendelkezések szerint egyes mikromobilitási eszközökre, egyebek mellett bizonyos elektromos rollerekre is kiterjed majd a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). A jármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e felelősségbiztosítást kötni az adott járműre – olvasható a szervezet hétfői közleményében. Minden üzemben tartó saját felelőssége, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét.

elektromos roller
Egyes elektromos rollerekre is kötelező lesz felelősségbiztosítást kötni július közepétől. Fotó: Getty Images

Mivel teljesen új rendelkezésről van szó, a biztosítók június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat. A Mabisz szerint jelenleg megbecsülni sem lehet, milyen biztosítási díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás az érintett járművekre.

Váratlan balesetveszélyt hordoznak magukban a bérelhető elektromos rollerek.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény szerint olyan gépjármű esetében, amelyet nem vettek hatósági nyilvántartásba, vagyis nincs rendszáma, a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződni arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra. A középső országrészben kevesebb helyen lehet csapadék. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet egyre több helyen erős, viharos közeli széllökések kísérik. A hőmérséklet késő estére 15 és 21 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra