kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hete

A munkát terhelő adók csökkentéséért tüntettek, a közalkalmazottak pedig sztrájkba is kezdtek a szomszédban

Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét idézve. Ezzel egyidőben a munkát terhelő adók csökkentését, igazságosabb társadalombiztosítási rendszert követelve rendezett tüntetést és felvonulást Bukarestben hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A 300 ezer munkavállaló érdekeit képviselő szövetség több ezer, az ország különböző megyéiből összesereglett tagja gyűlt össze a bukaresti kormány székháza előtt, majd a gazdasági, munkaügyi és pénzügyminisztérium érintésével a parlament elé vonultak.

A BNS azt kifogásolja, hogy Romániában a munkaerőt 42,8 százalékos adó terheli, ami több mint 4 százalékponttal haladja meg a 38,6 százalékos európai uniós átlagot, az állam mégsem biztosít minőségi szociális és közegészségügyi szolgáltatásokat.

A szakszervezet szerint a munkavállalók adóterheinek csaknem 90 százalékát a tb-járulék teszi ki, és Romániában a közegészségügyi rendszert és az állami nyugdíjpénztárat 97 százalékban a munkavállalóktól visszatartott járulékokból finanszírozzák.

Az érdekképviselet szerint azért alakult ki ez a helyzet, mert a 19 millió lakosú Romániában kevesebb, mindössze 7,7 millió ember dolgozik, de közölük is csak 5,6 millió fizet tb-járulékot. A foglalkoztatottság a 20 és 64 év közöttiek alig 69 százalékára terjed ki, a BNS szerint ennél csak Olaszországban és Görögországban rosszabb az arány.

A szakszervezet szerint a feketemunkát bátorítja, és igazságtalan az, hogy a bejegyzett munkaszerződéssel foglalkoztatott "tisztességes keveseket" terhelik magas adókkal azért, hogy a "kiváltságosok" különnyugdíjaira és "ingyenélők" szociális juttatásaira is legyen fedezet. Ezért azt követelték, hogy csökkentsék a tb-járulékokat és a foglalkoztatottság növelését bátorító politikával javítsák a társadalombiztosítási rendszer finanszírozását.

A tüntetők azonnali adóreformot sürgettek, és azt kiabálták, hogy nem akarnak többé kísérleti nyulak lenni az adóügyi intézkedésekhez.

Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak

Mindeközben a Marcel Ciolacu vezette kabinet több tucat munkatársa vonult hétfő délután a kormány székhelyeként szolgáló Victoria-palota elé, hogy nyomatékot adjon követelésének. Noni Iordache szakszervezeti vezető szerint a kormányalkalmazottak hátrányosan megkülönböztetve érzik magukat, mivel az egyetlen közalkalmazotti kategóriát alkotják, melynél évek óta nem hajtottak végre bérfejlesztést.

 "A közigazgatás csúcsát jelentjük, a miniszterelnöki kancelláriáról, a kormányfőtitkárságról, a kormányfő ellenőrző testületéről beszélünk. 2015 óta nem kaptunk béremelést a múlt decemberi 5 százalék kivételével" - idézte az economedia.ro Noni Iordachét. A szakszervezeti vezető elmondása szerint ennek a közalkalmazotti kategóriának a nettó átlagbére 5000 lej (387 250 forint) körül van. A tiltakozáshoz mintegy 200 kormányalkalmazott csatlakozott -jelentette ki Noni Iordache.

MTI

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek