Terítette a lapokat Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata

B RKL20210227100
2024.05.14. 07:15
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 203,4 milliárd forint lett, 3,0 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. Elemzők 3,6 százalékkal csökkenő, 202 milliárd forintos bevételt vártak.

A negyedévben a társaság 75,6 százalékkal több, 68,5 milliárd forint adózott eredményt ért el, az elemzői konszenzus 57,8 milliárd forint volt. A jelentésben kiemelik: a jelentős – túlnyomórészt nem realizált –, 15,2 milliárd forint árfolyamnyereség növelte az adózott eredményt 2024 első negyedévében, szemben az egy évvel ezelőtti nagy árfolyamveszteséggel, az időszak végi gyengébb forint hatására.

Az adózott eredmény jelentős növekedése a magasabb működési eredménynek és a tavalyi árfolyamveszteségből idén nyereségbe fordult pénzügyi eredménynek köszönhető.

A jelentés szerint nem változtatnak a korábbi előrejelzésükön: a tavalyi kiemelkedő év után két számjegyű növekedés az idén is elérhető lesz a gyógyszergyártásban az árfolyamok hatásának kiszűrésével. A gyógyszergyártás bevétele 2,15-2,25 milliárd euró körül alakulhat 2024-ben.

A gyógyszergyártási árbevétel az első negyedévben 200,1 milliárd forintot ért el, ami éves szinten 12,6 százalékos növekedés, minden főbb piacon nőttek a bevételek. A nőgyógyászati üzletág ismét jelentős volumennövekedést ért el. A terület teljes árbevétele 17 százalékkal 74,2 milliárd forintra nőtt.

Orbán Gábor: Meggyőzően kezdtük az évet

A biotechnológiai üzletág bevételei erőteljesen, 46 százalékkal ugrottak meg az első negyedévben, 11,4 milliárd forintra. Az üzletág bruttó nyeresége éves szinten majdnem megháromszorozódott, ami a mérföldkőbevételekkel együtt ellensúlyozta a K+F-kiadások jelentős növekedését – írták.

A vállalat éves rendes közgyűlése elfogadta 78,8 milliárd forint, részvényenként megközelítőleg 423 forint osztalék kifizetését

a 2023-as adózott eredményből, ami várhatóan 2024 második negyedévében fog megtörténni – jelezték.

A Richter részvényeivel a BÉT prémiumkategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9965 forint, a legalacsonyabb 8010 forint volt, a papír ára hétfőn nem változott, 9650 forinton zárt.

Orbán Gábor, a Richter vezérigazgató így értékelte az eredményeket:

Meggyőzően kezdtük az évet, minden üzletágunk jól teljesít. A forgalmazók által végrehajtott készletleépítések és -feltöltések némi zajt okoztak az orosz, a kínai és még az amerikai adatokban is, de a mögöttes volumennövekedés általában erős volt, és a legtöbb kulcstermékünk egészséges ütemben növekedett. A K+F-költségek alacsony bázisról jelentősen emelkedtek, de ez összhangban van a terveinkkel, és klinikai programjaink előrehaladását mutatják.  

Majd aláhúzta: „az erős első negyedéves eredmények alapján megerősítjük a 2024-es bevételi és tisztított EBIT előrejelzésünket. Két tranzakció van mögöttünk, és továbbiak vannak folyamatban, így az év vége előtt minden egyes üzletágban jelentős előrelépésre számítok.”

(Borítókép: A Richter Gedeon Nyrt. logója a gyógyszergyár egyik épületének tetején Kőbányán, a Gyömrői úton 2021. február 27-én. Fotó: Róka László / MTI)