Önkormányzati megbízott fejleszti a gyaloglást Bécsben, amit a többivel egyenrangú közlekedési eszköznek tekintenek, a mikromobilitás alapvető részének. Elsétáltunk interjúzni Petra Jensszel, a Bécsi Mobilitási Ügynökség gyalogos közlekedésért felelős megbízottjával.
Bécs rendre az élbolyban szerepel a legélhetőbb városok rangsorában, sokszor egyenesen az első helyen. Az elismerésre méltó eredménynek látványos és láthatatlan részei is vannak. Az utóbbihoz tartozik, hogy a bécsi önkormányzat a tömegközlekedést preferálja egy egyszerű sajtóút esetében is – hát még amikor kimondottan a Bécsi Mobilitási Ügynökség a cél!
Miközben a Petra Jens-interjút szerveztük, úgy döntöttünk, stílszerűen lemondunk még a tömegközlekedésről is: a pályaudvar mellett lefoglalt szállodától az Ügynökségig vezető közel öt kilométeres utat gyalog tesszük meg, majd onnan szintén egyszerűen továbbsétálunk a Duna-partra, a hazafelé induló hajóhoz. Így legalább kipróbáljuk a város saját fejlesztésű sétáló applikációját is közben.
Kerülőutakon
Petra az Ügynökség takaros kis irodájában fogad bennünket egy csendes reggelen, ahol egy kávézós bemutatkozás után el is kezdünk beszélgetni, először a múltról. Mert bármilyen jól is hangzik, hogy ő Bécs „gyalogos hivatalnoka”, nem volt ez egy nyílegyenes karrierút: mezőgazdasági főiskolát végzett, még a tanulóévek közben anya lett, nem sokkal a diplomaszerzés után született meg a harmadik gyereke. Akkoriban, 2006-ban Bécs utcáin folyamatosan kerülgetnie kellett a járdán széthagyott kutyagumit, ami annyira zavarta, hogy Szülők a kutyagumi ellen néven kampányt indított az utcák megtisztításáért.
Ez volt az egyik első online petíció az országban, amit több mint 150 ezren írtak alá.
Lett is eredménye a tiltakozásnak: az akkor új városvezetés intézkedéseket hozott a járdák megtisztításáért, több ezer helyre telepítettek kakiszacsikat, kutyafuttatókat építettek és tudatosították a gazdákban, hogy legyenek tekintettel másokra is.
Akkoriban, még egyszerű magánemberként kemény diót jelentett mindez: a három gyerek mellett éjjel-nappal dolgozott, újságírók keresték a világ minden részéről. De akadt egy hivatalnok a városházánál, aki sokat segített neki, és történetesen a mobilitással foglalkozott – ez vezette el később Petrát a Mobilitási Ügynökséghez.
Viszont előbb még egy egyházi jótékonysági szervezetnél dolgozott, így maradt kapcsolatban társadalmi kérdésekkel, többek között felfigyelt arra, hogy amilyen problémákról tanult a mezőgazdasági iskolában a megfelelő állattartással kapcsolatban, hasonlóakat látni az embereknél is, amennyiben számos intézmény egyszerűen nem felel meg a céljának. „A város egy óriási mesterséges környezet, ahol kérdéses, mennyi hely van szabad játékra a gyerekeknek, az idősek és a mozgáskorlátozottak hogyan közlekedhetnek segítség nélkül – magyarázta. –
Akkoriban ébredtem rá, hogy a közterületeinket az autóknak terveztük, nem az embereknek, és végképp nem a segítségre szorulóknak.”
Ezek után magától értetődően pályázta meg a „gyalogos hivatalnok” posztot, amit el is nyert, majd 2013-ban elkezdett dolgozni. Gondolnánk, mi olyan bonyolult sétálni egy tipikus európai városban, Petra viszont azt mondja, amint nem vagy egészséges, kis gyereked van vagy csak nehezen mozogsz, máris akadályokba ütközöl mindenfelé: „A hozzáférhetőség egy folyamatos küzdelem, sosem lehet befejezni.” De hogyan lehet fejleszteni a gyalogos közlekedést, túl az aszfaltozáson?
Például a régi kockaköves utcáknál kidolgoztak egy techonológiát, amivel simává teszik a járófelületet, anélkül, hogy a látványa megváltozna, vagyis az örökségvédelmi szempontoknak is megfelelően. Felmértek számos lehetséges rövidítést is, ahol különböző épületeken, háztömbökön át gyorsabbá, egyszerűbbé váltak útvonalak, jelzéseket tettek ezekhez, majd adatbázist készítettek róluk, és algoritmust írtak, ami tud „hatékonyabb” útvonalat javasolni.
Ugyanakkor a rövidítések nem igazán jöttek be, sok tulajdonos ellenezte, nem akarta, hogy bárki keresztülmászkáljon a területén.
Sokan eleve nem értették, miért kell a gyaloglást promózni. A Mariahilfer Strasse középső szakaszának sétálóutcává alakítása számos vitát szült, ezek középpontjában az állt, hogy mi lesz autós forgalommal? Később viszont az átalakult utca elfogadott, sőt népszerű lett – ez döbbentette rá a pozitív kommunikáció fontosságára, arra, hogy egy-egy átalakítás tervezésekor azt hangsúlyozzák, hogy mit nyerhetnek vele a helyiek, magyarázzák el, mitől lesz jobb, szebb az életük.
De a konfliktusok még ezután sem értek véget: 2015-ben a Kronen Zeitung azt írta Petráról, hogy „pazarolja a közpénzt, hülyeségre költi, ez senkinek sem fog kelleni”, miután sétálótérképeket készített az ügynökséggel. Össze is ugrott a gyomra, amikor először megcsörrent a telefonja a cikk megjelenése után – de csak a sétálótérkép beszerzéséről érdeklődött egy idős néni. Rövid időn belül elfogyott a városháza összes ilyen térképe, és újakat kellett nyomtatni.
Nagyjából így indult el a Walking Vienna brand, aminek a csúcsterméke ma már nem az offline térkép, hanem a Wien zu Fuss app.
Az app a napi gyaloglást támogató „motivációs eszköznek” indult, kiterjesztett valóságot is használt, ahogy Petra nevetve megjegyezte, „már a Pokémon GO előtt!”: ezer gyémántot rejtettek el Bécs utcáin, azokat kellett összegyűjteni. Öt év után frissítették komolyabban az appot, aminek most a lépésszámláló az alapeleme, és a megfelelő lépésszámmal megnyerhető ajándékok, amelyeket részben a Mobilitási Ügynökségnél lehet átvenni.
De sokféle nyeremény van, kávé, fagyi, múzeumi belépő, ajándéktárgyak, koncertjegyek, jelenleg összesen ötvenféle Gutscheine, de a cél legalább megduplázni ezt. Mintegy kétezren használják rendszeresen az appot, amelyben érdekes útvonalak, közvécék szerepelnek. Beállíthatunk kihívásokat, teljesíthetünk célokat, megkapjuk, hol állunk a kerületi és a bécsi ranglistán.
De számos mást intézkedéssel is javították a gyalogosok helyzetét: biztonságosabbá tették az iskolába vezető útvonalakat, sok helyen kiszélesítették a járdákat, növelték a gyalogos utak hosszát, és általában javítottak a közterek minőségén. Mindezeknek köszönhetően ma a bécsiek a napi útjaik több mint harmadát gyalog teszik meg a városban. Jó módszer erre a sétát mixelni a tömegközlekedéssel, például leszállni egy-két megállóval korábban, és az út egy szakaszát gyalog tenni meg.
Ugyanakkor a gyaloglás mögött nincs iparág, így pénz és lobbierő sem. Ezt kell ellensúlyoznia az Ügynökségnek. „Mindenhol látunk autóhirdetéseket, reklámozzák a tömegközlekedést is, reggel a rádió közlekedési híreket mond az autósoknak– a gyaloglás mögött nem áll ilyen háttér” – magyarázza Petra. Példaként vehetik a szintén alulról építkező bringás mozgalmat, de tudatosabbá kell tenni, mert a sétát annyira természetesnek vesszük, mint a légzést. A gyaloglásnak „nincs láthatósága, nincsenek tárgyai, még a német gehen igének is rengeteg használata van, sok mindenre vonatkozhat, nem olyan specifikus, mint a walk.”
Az emberek akarnak vásárolni, birtokolni klassz dolgokat, és azért képesek küzdeni is. A gyaloglásért nem kell küzdeni.
Támogatók lehetnének a cipőgyártók, elvégre futó– és gyalogló cipők, sneakerek minden gyártó kínálatában vannak. Meg is keresték őket a bécsiek, de mivel az iparág nagy része Ázsiában aktív, például ott vannak a gyárak, nem igazán érdekelte őket a „sétaszponzoráció”.
Számunkra a gyaloglás sok esetben szellemi tevékenység, segít kikapcsolni, szemlélődni, gondolkozni, nem mellesleg számos költemény, irodalmi mű témája is – Petra viszont inkább másról szeret olvasni. Természetesen tisztában van azzal, hogy a séta a minimalizmustól, a slow living mozgalomtól sem idegen, fontos eszköze lehet a digitális detoxnak – bár van app, aminek a célja, hogy egy város minden egyes utcáját bejárja a felhasználója –, ugyanakkor pragmatikusabban fogja fel a kérdést, elsősorban a közterek tervezésére és átalakítására koncentrálva.
Rossz példának hozza fel, hogy az autók évről évre nagyobbak, és Bécsben nem egyszer előfordult már, hogy a villamos nem tudott tovább haladni, mert egy amúgy szabályosan parkoló autó szélesebb volt a régi utcában felfestett parkolóhelynél. Hasonló probléma fennáll biciklis-gyalogos viszonylatban is, amennyiben a bécsi bringautak mintegy fele közös a gyalogutakkal, ezen szeretne változtatni a jövőben.
Tavaly ősszel Budapesten tartott előadást, ahol felfigyelt a bécsihez hasonló megoldásokra: a kisebb zöld területek kialakítására, a parkolás fizetőssé tételére, átmeneti városi beavatkozásokra, utcabútorok telepítésére. Felmerül viszont a kérdés, hol látott valamilyen izgalmas példát a nagyvilágban?
Jónak tartja a barcelonai szuperblokkok példáját, amit „Bécsben is megpróbáltunk modellezni a 10. kerületben, de alapvetően ennek sok eleme adott nálunk: mindenhol van iskola, játszótér, boltok, szolgáltatások, a forgalmat rengeteg helyen 30 km/órára lassítottuk, mondhatnám,
a tradíciókból adódóan Bécs szinte eleve kompakt város.”
Petra tehát az önkormányzat színeiben elsősorban társadalmi kérdésnek tekinti a gyaloglást, már csak azért is, mert rengeteg emberrel áll kapcsolatban.
„Dolgozom kommunikációsokkal és marketingesekkel, közlekedésmérnökökkel, az akadálymentesítést tervezőkkel, közügyekkel foglalkozókkal – sorolja. – A Mobilitási Ügynökséget a bécsi kerékpáros koordinátorral együtt menedzseljük, hamarosan 20 fősre bővül az irodánk. Beszélgetek lakókkal az igényeikről, aktivistákkal és tudósokkal, kollégákkal más városokból, és persze a hozzánk kapcsolódó helyi hatóságokkal. Olykor sétálva mutatjuk be helyieknek vagy újságíróknak, mi minden változott meg az elmúlt években. Máskor meetingeken ülök, ahol megvitatjuk a mobilitással kapcsolatos törvényeket. Nincs két egyforma nap, mindegyik különleges.”
(Fotók: GettyImages)
séta | bécs | nagy sztori | petra jens | gyaloglás
A Duna válasza a rooftop bárokra a Szabadság és az Erzsébet hidak ölelésében
Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje
Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!
