Az ellenzéknek meg kell ismételnie 2019. októberi sikerét, azaz az ellenzéki pártoknak nem egymást kell legyőzniük, hanem Orbán Viktort és rendszerét – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a DK, az MSZP és a Párbeszéd választási fórumán hétfőn Nyíregyházán.

Nekem egyetlenegy ellenfelem van, de az kérlelhetetlenül, és azt Orbán Viktornak hívják

– fogalmazott a helyi művelődési központban tartott kampányeseményen Dobrev Klára.

Dobrev Klára kifakadt: nekem egyetlenegy ellenfelem van, de az kérlelhetetlenül

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az ellenzéki politikus azt mondta, sok millió szavazó azt várja, hogy végre egy új alternatívára, egy szabadabb országra szavazhasson, nem pedig Orbán Viktorra, aki a Fideszben ülő tettestársaival "tönkretette az országot".

Ezért nekünk nincsen szükségünk Orbán nélküli Fideszre, én nem vagyok hajlandó koalíciót kötni egy lázáros Fidesszel, egy Németh Szilárdos, vagy Kósa Lajosos Fidesszel sem, nekünk a Fideszből van elegünk

- közölte Dobrev Klára.

Szavai szerint ezt az "avítt, jobboldali" politikát csak baloldalról lehet leváltani, csak egy szociáldemokrata-zöld erős politika tudja megszólítani azt a milliónyi embert, akiket ez a rendszer elfelejtett, és az önkormányzatoknak visszaadni azt szabadságot, amivel lehetőségük van segíteni az állampolgárokon.

Dobrev Klára kifejtette, a jobboldali pártok – a Fidesztől a Mi Hazánkon át a Tisza Pártig – a szuverenitás mögé bújva egy gyenge Európát és ebben egy kirekesztett Magyarországot látnak, pedig Magyarországnak az egyre egységesebb és erősebb Európának a közepén kell elhelyezkednie. A baloldali politikus felidézte, a gazdasági problémák, az energiaválságok, a koronavírus-járvány és a háború ellenére Európa egységesebb és erősebb lett, és szorosabb szövetséget alkot, mint korábban.

"Egész Európa együtt áll", Orbán viszont velük szembe menetel – vélekedett a DK EP-képviselője, megjegyezve, ma Magyarország még "összehunyorított szemekkel" sem látszik európai demokratikus országnak, mert a kormány tönkretette azt. Dobrev Klára szerint ezt csak úgy lehet megállítani, ha június 9-én minél több választó a közös ellenzéki szövetségre szavaz és így megállítják Orbán Viktor "uralkodását".

Elmondta, "mint a tömjénfüsttől", úgy retteg a Fidesz egy erős Európától, a szuverenitás indokával nem akarnak itthon az európai minimálbérről, a minimálnyugdíjról vagy a családtámogatási rendszer bevezetéséről, a klímavédelmi programokról, vagy az egészségügyi unióhoz történő csatlakozásról beszélni, pedig Magyarországnak szüksége van ezek európai szintű szabályozására és hazai bevezetésére.

Ugyanígy retteg a kormánypárt az Európai Ügyészséghez történő csatlakozástól is, "sok fideszes szó szerint a szabadságáért küzd, amikor az Európai Ügyészség ellen küzd" – hangsúlyozta Dobrev Klára, hozzátéve, az a gazdasági politika, amit Orbán Viktor képvisel, az a magyarok elszegényedéséhez vezet.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese, alelnöke a fórumon azt hangoztatta, Magyarország bajban van, az emberek hétköznapi, a korábbi baloldali kabinetek alatt megteremtett biztonságát fenyegeti a kormány a "elvszerűtlen és esztelen", a Nyugattól egyre távolabb kerülő orbáni külpolitikával, az "amatőr, rendkívüli veszélyes" honvédelmi politikával és a teljesen kiszámítható belbiztonsági politikával.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke beszédében arra kérte a hallgatóságot, hogy aki változást akar Nyíregyházán és a megyében, az szavazzon június 9-én az ellenzéki szövetség nyíregyházi jelöljére, Jeszenszki Andrásra, vagy a szövetség vidéki jelöltjeire.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
"Nekem egyetlenegy ellenfelem van, de az kérlelhetetlenül, és azt Orbán Viktornak hívják"

Klára! Nehazuggy!!
Akkor miért támadjátok agyba-főbe Magyart, sőt ..

Kiábrándító amit csinál ez az ellenzéki szarhalom!!

ez mi:
24.hu/belfold/2024/05/14/dk-magyar-peter-molnar-csaba-lejaratas-facebook/

"A DK kampányfőnöke többet költött Magyar Péter támadására a Facebookon, mint amennyit Vitézy Dávid vagy Karácsony Gergely összesen

Molnár Csaba Fb-oldala legalább 6,5 milliót költött a Magyar Pétert támadó hirdetésekre, ám az összeg eltörpül a kormánypárti hatalomgyár reklámkiadásai mellett.
Egy hónap alatt a Facebookon a második legtöbbet költő ellenzéki politikussá lépett elő Molnár Csaba. A Meta Ad Library összesítője szerint az elmúlt 30 napban több mint 7 millió forintért hirdetett a közösségi oldalán, aminél többet csak párttársa, Dobrev Klára szánt hirdetésekre a kormánytól független oldalon, szám szerint 14 milliót.

Mindez kampányidőszakban aligha meglepő, ám számításaink szerint a DK alelnöke, EP-képviselője

125 hirdetésből 114-et szentelt Magyar Péterre."

És ők pofáznak ellenzéki összefogásról, és egyetlen ellenfél O1G.
Ja.
Magukat köpik le!

1 szavazót végérvényesen elvesztett a dk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Maccska: akkor te valami cigánytelepen lakhatsz ha csak buta,krumplis fideszesek lakják a telepet!
Csizmás Kond
A történelem is minden alkalommal ( német-római birodalom, a habsburg uralom, a német alárendeltség az orosz diktatúra )bemutatta, hogy minden ilyen másalárendeltség az ország kárát, területének csökkenését, gazdaságának gyengülését, erőforrásainak elkótyavetyélését jelenti. Az aki ma egy újabb ilyen szolgasorsba akar belevinni az az ország vesztét akarja a saját érdeki eléréséért.
kereső
@Pusztai: 08:18 Mégis a dk-nak sikerült mind a 19 megyében listát állitani, egyedüliként a sok-sok ellenzéki párt közül. Ha, nem haragszol a fideSS-t és a mihaz-ánktihazátokat, nem sorolom az ellenzék közé. Nem kéne teljesen lemenni a Magyarország=mucsa ,fideSS kommunikációs szinvonalra.
Nem mellesleg nem ogy. választások lesznek, hogy a kis kecskék felökleljék egymást a pallón...a nevető harmadik /fideSS legnagyobb kárömörére.
A tégláról-téglára meg azt jelentené, amit ez a semmirevaló, soha semmit el nem érő szarhalom el kezdett 2019-ben az önkormányzati választásokkor...hány évig is volt azt megelőzően tarlósfüggetlenfideSS pista? , és a sok nagyváros fideSS irányitás alatt, és tiszta fideSS közgyúlésekkel.Csudálatos az emlékezetetek, bár forditottan múködik...ti csak a csupa "x@rra" emlékeztek . És moost ott tartunk, hogy ismét narancs lesz Bpest, meg jó néhány vidéki nagyváros-megyeszékhely ismét, mert tégláról-téglára le lesz bontva a "orbán" rendszere?? Az, meg hogy Dobrev és stábja igyekszik "visszagyúrni a x@rt" , amely ömlik rá-mert "kék fidesz", meg egyébként is miért nem vált el gyurcsánytól, az akkora bűn a részükről, hogy el sem mondható...miközben MP-nél meg ennek tapsolsz, és"na igy kell kommunikálni".
A "kék fideszt" , és gyurcsány=orbánnal sem új a nap alatt, toroczkai már feltalálta 2019-ben.
Toller Béla
@Pusztai: De tényleg, benned lenne tehetség a kérdezéshez is ! Gyulán egyszerűen nem adták le az ajánlásokat, mert összevesztek, és az egyik fél ezt találta a legjobb megoldásnak, ha ő nem, akkor senki - és kész ! Talán nem ismerős ez a magyar képlet ? Dobrevnekmeg végre megjött az esze ! Neki valóban egyetlen ellenfele van, az orbánops fidesz ! Nem kell foglalkoznia magyarrpéterrel, aki vagy belevág a fideszbe - és akkor szövetséges, vagy beleolvad - és akkor ugyanakkora ellenfél lesz ! A többit meg...hordja szél ...
jáger laszló
Csak z
Tisza programja?
Tisza létszáma?
Tisza 1 virtuális párt, de érdekes színfolt!
csak ennyi
barátilag
J.L.
bence
@Pusztai: ! Talán nem ártana megnézni Magyar indulását ! A legelső lépése a DK pocskondiázása , sértegetése volt ! Addig még Dobrev meg sem szólalt !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.