Titokban Ukrajnába látogatott az amerikai külügyminiszter

2024. május 14. – 06:31

Másolás

Vágólapra másolva

Nyilvánosan előre be nem jelentett látogatást tesz Ukrajnában Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere, írja az AFP. A miniszter vonattal érkezett Kijevbe Lengyelországból, a délkelet-lengyelországi Rzeszów városából, amelynek repülőtere ma már jelentős logisztikai csomópont, védelmi szállítmányok és humanitárius segélyek indulnak innen Ukrajnába. Blinken a tervek szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is fog találkozni.

Blinken nagyjából akkor érkezett az országba, amikor az új amerikai segélycsomag fegyverei kezdenek eljutni a frontvonalra. Három héttel ezelőtt ugyanis az Egyesült Államok kongresszusa megállapodott egy 61 milliárdos segélycsomagról Ukrajna számára. Egy magas rangú amerikai tisztviselő szerint az amerikaiak által finanszírozott fegyverek között most lesznek légvédelmi lövedékek, tüzérség, illetve ATACMS nagy hatótávolságú precíziós irányított rakéták is, írja a BBC.

A politikus szerint Blinken azért is ment Ukrajnába, hogy megnyugtassa az embereket ezekben a nehéz pillanatokban, és biztosítsa őket az amerikai támogatásról. Ez magában foglalja a megbeszéléseket arról, hogy az USA segíti az országot a „katonai kezdeményezés” átvételében.

A külügyminiszternek ez a negyedik látogatása az ostromolt országban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!