Elkezdődött az eperszezon Magyarország legtöbb epertermő vidékén és már megjelent a szabadföldi gyümölcs is az elsőként szüretelhető, fóliás típus mellett – írja az ATV.

A meleg tavasznak köszönhetően ebben az évben a megszokotthoz képest 2-3 héttel korábban kezdődtek a szedd magad akciók is. Egy  Pécshez közeli farmon már sokéves hagyomány az eperszedés.

Az emberek nem csak azért jönnek, hogy lekvárt főzzenek vagy olcsóbban jussanak hozzá a gyümölcshöz, hanem az élmény miatt is. Főleg a városiak és a kisgyerekesek látogatnak el hozzánk

– mondta Mozsgainé Kerecsei Andrea, a Mozsgai Eperfarm tulajdonosa.

A szedd magad akciók egyik elvitathatatlan előnye, hogy olcsóbban jut a vásárló az eperhez, mint a csarnokok vagy üzletek esetében. Kilónként már 900 forintért is meg lehet vásárolni a gyümölcsöt.

Ennek ellenére a vállalkozók sajnos egyre elkeseredettebbek, hiszen sokkal nehezebben tudják gazdaságosan biztosítani a termelést. Egy  Nagykanizsa melletti gazdaság vezetője szerint a költségeik növekedését nem tudják az árakban érvényesíteni.

Egyáltalán nem tudjuk emelni az árakat, pedig egyre indokoltabb lenne. Biztosan állíthatom, hogy jó vége nem lesz ennek. Hamarosan lehet az lesz az egyetlen kérdés, hogy mikor fogjuk abbahagyni

– mondta Boros Barnabás termelő.

A termelői epret viszont még mindig sokan keresik. Leginkább azok vásárolnak közvetlenül a gazdáktól, akiknek igazán számít a minőség.

A fóliasátrakban már egy hónapja kezdődött az eperszüret, a szabadföldi eper pedig a napokban indult érésnek. A  termelők szerint nagyjából két, maximum három hétig tart majd a gyümölcs szezonja.

Egyelőre sokkolóak az árak, ennyi lesz egy kiló eper

Most még az üvegházakból, a fóliasátrak alól kerül a piacra a magyar eper, ez indokolja a kilónkénti 5-6 ezer forintos árát.
Bővebben--->