Bródy János felesége az V. kerületben indul az önkormányzati választáson, Juhász Péter támogatja

2024. május 13. – 22:06

Bródy János felesége az V. kerületben indul az önkormányzati választáson, Juhász Péter támogatja
Bródy-Farkas Anita – Fotó: Juhász Péter Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Bródy János felesége, Bródy-Farkas Anita a budapesti V. kerületben indul az önkormányzati választáson, írja a 24.hu. „Turisták voltak, vannak, és még inkább lesznek, azonban mi itt élünk, és itt is fogunk élni – én azon fogok dolgozni, hogy minél jobban” – olvasható a képviselőjelölti bemutatkozásában. Bródy-Farkas Anita az ellenzéki előválasztást megnyerő Juhász Péter támogatásával indul az 1-es számú egyéni választókerületben.

„Független jelölt vagyok, több évtizedes menedzsmenti tapasztalattal, és államigazgatási főiskolai diplomával rendelkezem”

– tette hozzá a képviselőjelölt, akinek a turizmus és a lakhatás a szakterülete.

Juhász Péter áprilisban utasította maga mögé Kovács Alex Gábort az ellenzéki előválasztáson, így ő lesz a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter kihívója az V. kerületben. Juhász Péter indulását először a Kétfarkú Kutya Párt támogatta, ám amikor a Momentum is beállt mögé, a Kutyapárt kifarolt mögüle, mert úgy tudták, más ellenzéki pártok is besorakoznának még Juhász mögé, ők pedig távolságot akartak tőlük tartani. Végül a DK, a Párbeszéd, a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Jakab Péter-féle A Nép Pártján is beállt Juhász mögé, aki a kerületi előválasztáson legyőzte Kovács Alex Gábort, a Tiéd a Belváros jelöltjét.

Az V. kerület nehéz terepnek számít az ellenzéknek: a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter 2014 óta a Belváros polgármestere, előtte pedig két cikluson át Rogán Antal vezette a kerületet. 2019-ben a Fidesz polgármesterjelöltje a szavazatok 52,49 százalékával nyert, ellenfele, az MSZP-s Tüttő Kata 42,47 százalékot gyűjtött össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!