Az olimpiára erősebb 23 fős bő kerettel készülnek női pólósaink, mint az Eb és a vb előtt

Takács Márton

Frissítve 13/05/2024 - 18:40 GMT+2

Cseh Sándor és Mihók Attila kihirdette a párizsi olimpiára készülő világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda-válogatott bő, 23 fős keretét. Ezúttal kevesebb meglepetés akad, mint a téli nagyobb névsorban, de így is vannak nevesebb hiányzók, idei vb-ezüstérmes pólós is kimaradt például. Az viszont nem meglepetés, hogy az UVSE és az FTC adja a legtöbb játékost.

Nagy csatában bronzérmes a női vízilabda-válogatott

Május végén kezdi az olimpiai felkészülést a női vízilabda-válogatott. Hajdú Katával és Tiba Pannával is a fedélzeten.
Dömsödi Dalma, Hajdú Kata, Máté Zsuzsanna, Szegedi Panni.
Ezzel a négy névvel kezdődött novemberi cikkünk, amely az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott bő 23 fős keretéről szólt.
Májusban is 23 pólós kapott meghívót Mihók Attila és Cseh Sándor társkapitányoktól a párizsi olimpia előtti felkészülésre.
Most is kezdődhetne ezzel a négy névvel a cikk (ahogy velük is rajtolt), ugyanis az akkor általunk erősen hiányolt négy játékos közül hárman most is ott vannak a szaknévsorban, a hétvégén a UCLA erősségeként az amerikai női egyetemi vízilabda-bajnokságot megnyerő, a döntőben triplázó Szegedi Panni ezúttal is hiányzik.
picture

Szegedi Panni Amerikába ment tanulni © Kovács Anikó/MVLSZ

Fotó: facebook

Ő a szezon első felét még az UVSE erősségeként töltötte, a novemberi Magyar Kupa-győzelemben kulcsszerepet játszott, december óta tanul és vízilabdázik Kaliforniában.
Dömsödi Dalma a bajnokságban és az MK-ban is ezüstérmes FTC első számú centerének számított. A sportág egyik legnagyobb tehetsége, a még mindig csak 18 esztendős Hajdú Kata többek között az OB I gólkirálya és a bajnoki finálé második felvonásának legjobbja lett. Máté Zsuzsanna a Ferencváros bekkje, aki átlövésekben is erős tud lenni, ha éppen olyan napja van.
Szegedi pedig a magyar mezőny egyik legintelligensebb vízilabdázója. Rajta kívül is vannak nevesebb hiányzók.
Az Eb-5. és vébé-2. csapatból nincs ott a kiválasztottak között Kuna Szonja, a Fradi erőssége. A téli keretből rajta kívül Mészáros-Farkas Kata és Szabó Nikolett hiányzik még.
picture

Kuna Szonja a januári Eb-n és a februári vébén is részt vett, az olimpia előtt viszont még a bő keretbe sem fért be © MVLSZ

Fotó: facebook

A cikk szerzője erősen hiányolja a meghívottak közül az UVSE-ben élete legjobb szezonját produkáló Aubéli Teklát. A 20 éves center sérült könyökkel játszott az OB I-es finálé második meccsén, de még úgy is csavargólt szerzett, fórokat csikart ki, blokkolt is.
"A csapat céljai lebegtek a szemem előtt egész idényben, és hogy esetleg bekerüljek a felnőtt válogatottba, és ott is edzhessek, és hogy a jövőben akár világversenyekre tudjak menni. Az edzésben és a munkában hiszek a legjobban." – nyilatkozta honlapunknak a bajnoki cím megszerzése után Aubéli.
Nos, nem volt elég a kiváló teljesítménye még a bő kerethez sem. Kár érte. Csapat – és poszttársa, a magyar mezőny egyik legtechnikásabb középcsatára, az ebben a naptári évben parádézó Varró Eszter vele ellentétben ott van a keretben, ha esetleg utazhatna az olimpiára, akkor azt frissen érettségizőként tehetné meg. Párizsban talán már nem történelem érettségi tételek járnának a fejében, mint a bajnoki döntőben. Ugyanaznap írásbelizett ugyanis emelt töriből, mint amikor bajnoki finálét vívott – utóbbi aranyéremmel a végén.
picture

Aubéli Teklát a Fradi védői alaposan megszorongatták a bajnoki döntőben © Kovács Anikó/MVLSZ

Fotó: facebook

Egyébként nincs meglepetés. A bajnok és MK-győztes UVSE nyolc, az FTC hat játékost ad a válogatottba.
Az eddigi kereteket, a két világversenyt tekintve, és a két kapitány gondolkodását nézve várhatóan a dohai vébén látott 15 fős csapatból kerül majd ki a Párizsba utazó 13. Kuna be nem válogatása miatt a virtuális névsorból már csak egy nevet kell kihúzni, Horváth Brigitta, vagy Máté Zsuzsanna lehet az, aki az utolsó rostán esik ki.
"Megvolt az a lehetőségünk, hogy mi döntsük el, hány fővel kezdünk; volt olyan verzió, hogy egészen szűk legyen a keret, végül azonban inkább a bővebb mellett döntöttünk. Mindezt azért, hogy matematikailag is működjön a felkészülés első szakasza, azaz legyen három mezőnysorunk, ami elvben tizennyolc ember, mivel azonban Keszthelyi Rita két héttel később csatlakozik hozzánk, addig is meglesz a háromszor hat játékos.
Jelenleg az a cél, hogy mielőtt elkezdjük a közös gyakorlást a kanadaiakkal, június közepén megtörténik az első komolyabb szűkítés, azaz a szokásosnál kevesebb idő lesz arra, hogy a kerettagok bizonyítsanak." - nyilatkozta a waterpolo.hu-n az egyik kapitány, Mihók Attila.
picture

A vb-döntő után az olimpiai fináléig menetelne a magyar válogatott © MVLSZ

Fotó: facebook

Az MVLSZ cikkéből az is kiderül, itthon kezdi majd a felkészülést a válogatott, a kanadai együttessel is edzenek a mieink. Június végén Athénban vesz részt egy tornán a csapat, majd Los Angeles az következő állomás, az olimpiai címvédő és vb-győztes amerikaiakkal edzőtáboroznak a lányok.
A magyar női vízilabda-válogatott olimpiai felkészülési kerete
kapusok:
Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC), Torma Luca (Eger), Maczkó Lilla (Dunaújváros)
mezőnyjátékosok:
Baksa Vanda (UVSE), Dobi Dorina (Dunaújváros), Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunújváros), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Hajdú Kata (UVSE), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (Mataro), Kurucz-Gurisatti Gréta (FTC), Leimeter Dóra (FTC), Máté Zsuzsanna (FTC), Peresztegi Nagy-Kinga (UVSE), Parkes Rebecca (Eger), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (FTC), Varró Eszter (UVSE)
picture

Kapusgóllal (!) zárta le Magyari Alda a női pólósok olimpiai bronzmeccsét


Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés