Maddie

Szívszorító üzenetet tettek közzé a szülők Madeleine McCann születésnapján

H. A.

Létrehozva: 2024.05.13.

Már több, mint 17 éve, hogy a brit kislánynak nyoma veszett Portugáliában.

2007. május 3-án veszett nyoma az akkor hároméves, brit kislánynak, Madeleine McCann-nek, aki a családjával a portugáliai Praia da Luzban nyaralt. A kislány a nyaralóhelyről tűnt el, ahol két kisebb testvérével aludt, mialatt a szüleik, Kate és Gerry egy 120 méterre lévő étterembe mentek vacsorázni. 

Maddie McCann
Maddie McCann / Fotó: MELANIE MAPS/AFP

Madeleine megtalálását világméretű kampányokkal és számtalan dokumentumfilmmel is próbálták segíteni, mialatt a Metropolitan Police több, mint 13 millió fontot (több, mint 5 milliárd forint) költött az ügy kivizsgálására. A belügyminisztérium a közelmúltban további 192 ezer fontot (86 millió forint) adományozott a Scotland Yard nyomozására. 

Mindez idáig azonban nem hozott eredmény: a mai napig rejtély, mi történt pontosan a kislánnyal, aki idén május 12-én töltötte be a 21-et. 

A szülők, Kate és Gerry, ebből az alkalomból szívszorító nyilatkozatot tettek közzé.

Boldog 21. születésnapot, Madeleine. Még mindig eltűntél. Még mindig hiányzol. Továbbra is keresünk

- olvasható a közleményben.

A szülőkhöz csatlakozva számtalan felhasználó osztotta meg gondolatait a közösségi médiában.

Boldog 21. születésnapot, Madeleine… Mindannyian gondolunk rád, kedvesem, és az egész családodra

- írta az egyikük.

Ó, istenem, ez könnyeket csalt a szemembe. Micsoda rémálom! Azt hiszem, ma mindannyian egy kicsit többet gondolunk rá, és imádkozunk Maddie-ért és családjáért.

- tette hozzá egy másik felhasználó, a LADbible beszámolója szerint.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek