nlc.hu
Sztárok
Metzker Viktória szerint rengeteg lemondással jár az anyaság

Metzker Viktória bár csodás dolognak tartja az anyaságot, de tudja, hogy rengeteg lemondással is jár

A lemezlovas két évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent kedvesének, Gabennek, most pedig őszintén vallott a családalapítás kérdéséről is.

Metzker Viki és kedvese, Ferenczi Gábor, azaz ahogy a legtöbben ismerik, BSW Gaben két évvel ezelőtt kötötték össze életüket. A DJ most a legfrissebb interjújában elárulta, hogy hogyan vélekedik a családalapításról.

Fotó: Metzker Viktória

Fotó: Metzker Viktória

„Három nap után már gondolkodtam rajta, hogy megkérem, csak két évet vártam még. Tudta a Viki, hogy meg fogom tenni, csak vártam egy kicsit, hogy ne az legyen, hogy rögtön, hanem érezze a komoly szándékot mögötte” – mesélte korábban Gaben az eljegyzésükkel kapcsolatban. 

A mesés lakodalom után a pár, úgy, ahogy kell egy nászútra is indult, ahol az egyik kommentelő hozzászólásában megpedzegette a babaprojekt kérdését is a lemezlovasnál. A nászutat Ibizán töltötték, és az egyik fotója alá írta valaki: „Közben készüljön a kis Gabi is”.  Nem kellett sokat várni Viki válaszára sem, aki mindezt egy eléggé határokon túli kérdésnek gondolta.

„Szerinted mennyire intim ez a kérdés 10-es skálán? Kicsit unom már a »készüljön a kis Gabi« kommenteket… Nem tervezünk gyereket mostanában, szóval kérlek, mellőzzétek az ilyen magánjellegű kommenteket! Köszönöm” – írta válaszul Viki a 24 órán át látható Instagram-történetében. Azt is hozzátette, szerinte ez olyan, mintha azt kérdezné, ők mikor voltak utoljára vécén.

Ekkor tervezik férjével a családalapítást

Most sok egyéb mellett újra megszólalt a babavárás kérdésével kapcsolatban a JOY-nak, elárulta, hogy párjával még mindig nincsenek felkészülve egy pici érkezésére, ennek pedig komoly és megfontolt oka van: 

„Gabival óriási szerencsém van, mert ebben is nagyon összezárunk. Mindig elmondja, hogy az én testem, az én életem és az én karrierem. Csodás dolognak tartom az anyaságot, de látom, hogy mennyi lemondással és áldozattal jár, amire mi még nem vagyunk felkészülve. Lehet, hogy erre sosincs tökéletes pillanat, mi mégis úgy vagyunk vele, hogy nem az idő fogja ezt meghatározni, hanem mi” – mondta a JOY-nak Metzker Viki, aki a tanítást is a jövő feladatának érzi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top