Belföld

Négymillióba fájt egy férfinek, hogy hazavitte a nőt szex után

Négymillió forintjába fájt egy mátételki férfinek az, hogy hazavitt egy fiatal nőt a szex után. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi találkozóra hívott egy szexuális szolgáltatást kínáló fiatal nőt néhány nappal ezelőtt hajnalban.

A randevúra néhány órán belül sor került, a légyottot követően pedig a kuncsaft pénzt utalt a nőnek a szolgáltatásért cserébe a telefonjáról. A férfi felajánlotta partnerének, hogy hazaviszi kocsival és menet közben a nő egyik ismerőse is csatlakozott hozzájuk.

Útjuk azonban a tervezettnél hamarabb véget ért: a nő megkérte a sofőrt, hogy álljon meg az egyik dohányboltnál, majd a társával együtt kiugrottak az autóból és elszaladtak.  A férfi csak ezután vette észre, hogy az útközben felügyelet nélkül hagyott mobilján aktív az internetes bankfiókja, ahonnan 4 millió forintos utalást végeztek.

– közölte a rendőrség.

A lehúzott férfi értesítette a bácsalmási rendőröket, akik gyorsan beazonosították a férfi alkalmi ismerősét. A 24 éves nőt elfogták és csalással gyanúsították meg.  A nyomozóknak sikerült a jogtalanul elutalt összegből 3 millió 700 ezer forintot egy bankszámlán lefoglalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik