Kiposztolta a milliárdos csaló, hogy inkább jachtozgat a börtön helyett, fura mód elkapták

A horvát hatóságok fogták el azt a 45 éves férfit, akinek a tartózkodási helyét (mint mindjárt láthatjuk, némi segítséggel) a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztályának nyomozói derítették fel.

D. T. Lajos ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatott eljárást bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntett miatt, végül 6 évet kapott. A bűnszervezet közel 4 és fél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A férfi nem várta meg, amíg lecsukják, eltűnt a térképről, így előbb hazai, majd nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrség egy idő után olyan információkat kapott, amelyekből sejthető volt, hogy a férfi Horvátországban tartózkodik. És valóban, Vir szigetén volt az élettársával, itt is kapták el a horvát rendőrök május 6-án, kiadatásáról a napokban dönt a horvát bíróság.

D. T. Lajos valószínűleg nem a legélesebb kés a fiókban, több közösségi média felületére is posztolt képeket, az egyiken például jachtozgatás közben tette fel a nagy kérdést:

D. T. Lajos százezres kérdése. A helyes megfejtés végül a C lett, bár ő valószínűleg a D-t jelölte meg.
photo_camera Lajos százezres kérdése. A helyes megfejtés végül a C lett, bár ő valószínűleg a D-t jelölte meg. Fotó: police.hu

A rendőrségi közlemény szerint egy másik posztjában pedig azt a látszatot próbálta kelteni, hogy egy pécsi klinikán tartózkodik, ahol az előtte álló egyenruhás rendőrök nem ismerik fel.

Hát, felismerték.