Putyin kirúgta a védelmi miniszterét

Szerző: | 2024. május. 13. | Háború, Kiemelt

Az ember, aki kiváltotta, de minden következmény nélkül átvészelte a Prigozsin-lázadást, nem bírt el a hadigazdaság kihívásaival. Utódja egy közgazdász lesz.

Bár a nyugati sajtó meglepetésszerű kormányátalakításról beszél, Szergej Sojgu védelmi miniszter leváltása nagyon is benne volt a Putyin-pakliban. Az orosz elnök, aki most kezdte meg ötödik ciklusát, már a múlt hónapban eltávolította pozíciójából Timur Ivanov védelmiminiszterhelyettest. A hivatalos indoklás szerint korrupciós bűncselekmények gyanúja volt a kiváltó ok, ám az Ivanov-ügy valójában már Sojgu lecserélésének az előszele volt.

Az exminiszter Putyin régi harcostársának nevezhette magát: 2012 óta irányította a védelmi tárcát, de részt vett az elnök híres medvevadászatain is, ahová csak a kiváltságosok kapnak meghívást. Ennél is sokatmondóbb, hogy Sojgu átvészelte a Prigozsin-lázadást is, amely kirobbanására a casus bellit éppen az ő és Valerij Geraszimov vezérkar főnök személye szolgáltatta. Prigozsin akkori szavai szerint az ukrajnai háború befagyása nekik köszönhető, impotens vezetésük pedig lehetetlenné teszi a gyorsabb és eredményesebb előrenyomulást. A néhai Wagner-vezér különösen sérelmezte, hogy Sojgu nem látja el csapatát megfelelő mennyiségű és minőségű fegyverrel, Moszkva ellen vonulásának elsődleges célja pedig az volt, hogy egyszer és mindenkorra „elintézze” a védelmi minisztert.

A történet ismert: Prigozsin a sikertelen puccs után két hónappal életét vesztette, Sojgu pedig minden következmény nélkül megúszta az incidenst. Putyin keménységet mutatott, Prigozsin halála pedig nemcsak az árulás következményeit közvetítette napnál világosabban a külvilág felé, de azt is, hogy az elnök emberei feltétlen védelmet élveznek, különösen akkor, ha a legbelsőbb körhöz tartoznak.

Eddig tartott.


Minőségi csere?

Bár adja magát a feltételezés, hogy Putyin az orosz előrenyomulás lassúsága miatt kapta le a sakktábláról miniszterét, valójában a tárcavezető vesztét az okozta, hogy nem tudott választ adni a háborús gazdaság okozta kihívásokra.

A védelmi büdzsé a GDP 6,6 százalékát viszi el, az ukrajnai háborúra mintegy 120 milliárd dollárnyi összeget különített el a Kreml.

Ez a költségvetés a hadiipari komplexumok és természetesen az innováció csúcsra járatását feltételezi, ezzel a feladattal azonban Sojgu látványosan nem tudott megbirkózni. (Emlékezetes eset volt, amikor év elején egy üzemlátogatáson dühösen kifakadt a termelés lassúságán – holott a gyár akkorra már meghatszorozta kapacitását –, és feladatok kiosztása helyett arra utasította a vezetőket, hogy egy héten belül készítsenek terveket Putyin feladatszabásának megfelelően.)

A hadiipari fejlesztéseknek és a kapacitások növelésének tehát elsősorban nem anyagi akadályai vannak. Az orosz hadiipar a nyugati szankciók miatt új utakra lépett, ami innovációs ugrást követel meg a védelmi vezetéstől. Sojgu alulmaradt az új kihívásokkal szemben, a csere így törvényszerű volt. Utódja Andrej Belouszov közgazdász lesz, aki szintén az orosz elnök bizalmasának számít: a miniszterelnök-helyettes hosszú ideje Putyin első számú gazdasági tanácsadója, a képességeit azonban mostantól a haderőfejlesztés és a háborús büdzsé legcélravezetőbb felhasználásának érdekében is kamatoztatja majd.

Pénzháború

A Kreml hivatalosan is kommentálta a miniszter leváltását. Dmitrij Peszkov szóvivő magyarázata szerint kifejezetten gazdasági szakembert akartak a tárca élére kinevezni, aki jól tudja kezelni a világ egyik legnagyobb védelmi büdzséjében heverő összegeket, a kiadásokat pedig úgy képes integrálni az orosz gazdaságba, hogy az a háborús sikerek mellett a belső fejlődést is növelni tudja az innovációs beruházások révén. 

Sojgut egyébként az orosz Biztonsági Tanács élére nevezte ki Putyin, vagyis elég közeli pozícióba helyezte ahhoz, hogy – a volt minisztert valós hatalmától megfosztva – szem előtt tudja tartani. A nagy kérdés most az, mi fog történni a vezérkar főnökével, Geraszimovval. A Kreml szóvivője szerint a minisztercsere nem érinti a tényleges katonai vezetést, ám meglepő lenne, ha az új tárcavezető sokáig a pozíciójában hagyná azt az embert, akinek a neve – nem csak a néhai Prigozsin szerint – összeforrt Sojguéval.

***

Kapcsolódó:


Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn