Belföld

Magyar Péter: A legnagyobb fiammal már érinthetnénk komolyabb témákat, de vele most nem állunk egy politikai táborban

Vörös Szilárd
Varga Judit és Magyar Péter
Vörös Szilárd
Varga Judit és Magyar Péter

Csak hétvégente tud megfelelő időt tölteni a gyerekeivel az országot járó Magyar Péterezt osztotta meg a Blikk-kel a Tisza Párt alelnöke. Mint elmondta, bár különböző oldalon állnak, az exfeleségétől, a volt igazságügyi minisztertől, Varga Judittól is segítséget kap, ugyanis ő vigyáz hétköznapokon a tíz-, tizenkét és tizenhat esztendős fiaikra.

Ráadásul Magyar a kampány miatt még kevesebb időt lehet együtt a három gyermekével.

Hétköznap leginkább telefonon beszélünk, sajnos, ez most egy ilyen periódus. Alaphelyzetben szinte minden nap találkozom a gyerekekkel, ám az országjárás óta csak hétvégente van erre lehetőség. Ám ilyenkor igyekszem minél több időt velük tölteni

– árulta el a Blikknek.

Bár az édesanya és az édesapa között elmérgesedett a viszony, a kettejük vitájától igyekeznek távol tartani a fiaikat. A válásukkor megállapodtak a közös felügyeletről, amit a bíróságon egyikük sem támadott meg. A hétköznapokon Varga Judit neveli a gyerekeket, míg a két felnőtt beszélgetései kizárólag a gyerekekre koncentrálódnak. Lényegében a fiúk hétvégi „átadásának” a menedzselése a beszédtéma, vagyis csak a közös gyerekek miatt állnak szóba – írja a Blikk.

Nem szoktam politikáról beszélgetni a gyerekekkel. A két kisebbik fiam még túl fiatal ahhoz, hogy a politika szóba kerüljön, inkább a hétköznapi történésekről, a focimeccsekről beszélgetünk. A legnagyobb fiammal érinthetnénk komolyabb témákat, de vele most – úgy érzem – nem állunk egy politikai táborban

– mondta a lapnak. Szerinte legkésőbb néhány év múlva megtalálhatják a közös hangot a fiával, illetve neki is elmondta, mindent, amit most a politikában tesz, azt érte is teszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik