Európai szemét önti el Délkelet-Ázsiát
Fotó: Shutterstock

Óriási üzlet elvinni a gazdagok szemetét a szegényekhez

Kis kockázat mellett jelent óriási hasznot az illegális, európai, tengeri szemétexport Délkelet-Ázsiába. Azonban ennek nagyon sok negatív hatása van a környezetre, valamint a célországokban élők egészségére is.


Óriási mennyiségű európai szemét köt ki Délkelet-Ázsia országaiban

Az Európai Bizottság szerint az EU szemétexportjának 15-30 százaléka lehet illegális, amiből a maffia jelentős, milliárd eurós hasznot realizál – írja a Deutsche Welle.

Az ENSZ szerint 2017 és 2021 között az Asean-országok 100 millió tonna szemetet importáltak Európából - nagy részét illegálisan -, melynek értéke körülbelül 50 milliárd dollár lehetett.

A kínai szemétimport-tilalom után, vagyis 2018 óta a maffia új útvonalakat és célországokat keresett a szemétszállítmányainak, majd elsősorban a délkelet-ázsiai államokat célozta meg.

Indonézia szemétimportja különösen nagyot növekedett, ami komoly egészségügyi problémákat okoz például Jáva és Szumátra szigetén az ott élőknél.

Ráadásul a helyi hatóságok gyakran megvesztegethetők. Emellett megfelelő erőforrásuk vagy szakértelmük sincs a tevékenység ellenőrzéséhez.

A HVG megjegyzi, néhány országban az illegális szemételhelyezés nem is minősül bűncselekménynek. Csak kihágásnak, amivel a rendőrség jellemzően nem foglalkozik.

Kevés céghez köthető a nemzetközi műanyagszennyezés jelentős része

Egyébként a Kaliforniai Egyetem Riverside-i kutatócsoportja Wing Cowger vezetésével, 1,87 millió darab hulladékot vizsgált meg, amelyeket 2018 és 2022 között gyűjtöttek össze 84 országban. Az elemzésből kiderült, a műanyaghulladék 24 százaléka öt globális vállalathoz köthető, melyek közül négy élelmiszeripari, egy pedig dohánygyártó cég.

A kutatók szerint a legtöbb szemét mögött a Coca-Cola állhat, őket követheti a PepsiCo, a Nestlé, a Danone, valamint az Altria (korábbi nevén Philip Morris).

A kutatók tanulmánya hangsúlyozza az egyszerhasználatos csomagolások fokozatos kivezetésének és a hulladékgazdálkodási rendszerek átfogó reformjának a fontosságát, a terméktervezéstől az újrahasznosíthatóságig.

A felmérést végző szakértők szerint eredetvisszakövethetőséget segítő adatbázisokat és szabványokat kellene létrehozni. Emellett széles körben bevezetni a visszaváltható üvegek és műanyag palackok rendszerét.

Ne hagyd ki!