Meglepő magyarázattal állt elő egy geológus a Mona Lisa eredetéről. Leonardo Da Vinci festménye régóta foglalkoztatja az embereket, sokan szerették volna már megfejteni, hogy hol készült a sejtelmesen mosolygó nő portréja. Vitáztak már arról, hogy valódi-a háttér, vagy csak egy képzeletbeli táj?
Az olasz geológus, aki egyben művészettörténész is, azt állítja, hogy megoldotta az évszázados rejtélyt - írja a The Guardian.
Ann Pizzorusso hosszú kutatás után arra jutott, hogy a festő a Comói-tó partján lévő, lombardiai Lecco városának számos felismerhető vonását felhasználta. Szerinte beazonosította:
- a hidat (a 14. századi Azzone Visconti-híd),
- a tavat (a Comói-tó mellett található Lago di Garlate)
- a hegyvonulatot (az Alpok dél-nyugati része, amely a Garlate-tó fölé magasodik).
Azt dokumentumok is igazolják, hogy Leonardo járt ezen a vidéken.
Voltak már hasonló elméletek arról, hogy a képen látható táj az észak-olaszországi kisváros, Bobbio környékét ábrázolja. Egy másik szerint a toszkán település, Arezzo hídja látható rajta.
A geológus szerint azonban nem elég a hidat figyelembe venni, mert sok hasonló épült abban az időszakban Európában.
"Mindenki a hídról beszél, de senki nem hozza szóba a földrajzot. A geológusok nem nézegetnek képeket, a művészettörténészek pedig nem foglalkoznak a geológiával. A művészettörténészek mindig azt mondják, hogy Leonardo a képzelőerejét használta, de ha odaadod ezt a képet a világ bármelyik geológusának, ugyanazt fogja mondani, amit én is mondtam Leccóról. Már azok is látják a hasonlóságot, akik nem földrajtudósok"
– mondta a szakértő.
Szerinte most már minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítania, hogy megtalálta a helyszínt, ami Mona Lisa mögött látható.
Az ArtWatch UK szervezet igazgatója, Michael Daley szerint sok spekuláció hallható, de Pizzorusso állításai meggyőzőek. A Louvre egyik tanácsadója szerint is Pizzorusso tökéletesen birtokában van a táj beazonosításához szükséges tudományos ismereteknek.
A geológus a napokban mutatja be a bizonyítékokat egy konferencián.
93 éves korában elhunyt Philippe Leroy, a francia filmvilág egyik ikonikus alakja – derül ki A hetedik sor közepe posztjából. Leroy hat évtizedes karrierje során 190 filmben és tévéműsorban szerepelt.
A magyar közönség leginkább a Sandokan és a T.I.R. sorozatokból ismerheti, de emlékezetes alakítást nyújtott a Legyetek jók, ha tudtok című filmben Loyolai Ignácként, Feltűnt Bud Spencer és Terence Hill mellett A zsoldoskatonában, valamint az Őrangyalok és a Don Matteo sorozatokban is játszott.
Élete is kalandosra sikeredett: harcolt például a Francia Idegenlégió ejtőernyős tisztjeként. Háromszor nősült, négy gyermeke született. Lánya, Philippine Leroy-Beaulieu, szintén színész lett.
Kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg, a párja vérét viselte magán és 14 évesen összeköltözött a barátjával – Angelina Jolie 49 éves
Hosszú volt az út, amíg Angelina Jolie a dacos, drogozós, önmagát késekkel vagdosós tiniből világhírű filmsztárrá, hatszoros édesanyává és rengeteg embert megsegítő humanitárius angyallá vált. Járjuk végig együtt ezt az utat!
Angelina Jolie Voight 1975. június 4-én született Los Angelesben, méghozzá egy vérbeli színészdinasztiába, hiszen apja a filmsztár Jon Voight, édesanyja pedig a modell-színésznő Marcheline Bertrand. Angelina a második gyermekként született, van egy bátyja is, James, akivel Los Angelesben nőttek fel. Jon és Marcheline közel tíz évig voltak házasok, 1980-ban váltak el. Nem sokkal ezután Marcheline feladta a színészi-produceri karrierjét, hogy a két gyermekéről gondoskodhasson. Angelina és a bátyja tehát az édesanyjukkal éltek, és nem igazán tartották a kapcsolatot az akkor már Oscar-díjas apjukkal, sok éven át éltek így. A színésznő azonban ennek ellenére úgy emlékszik, hogy boldog gyermekkora volt, jó emlékeket szokott felidézni, ha erről az időszakról kérdezik.
A Beverly Hills gimibe járt, majd beiratkozott a Lee Strasberg Színház- és Filmintézetbe is, mert ekkor már tudta, hogy a szülei nyomdokaiba szeretne lépni, és komolyan is akarja venni a karrierjét.
Egyszerre tanult tehát ebben a két iskolában, és amíg kifejezetten élvezte a színészi órákat, addig a középiskolában eléggé szerencsétlenül érezte magát. Az osztálytársai állandóan cikizték, mert nagyon sovány volt, és szemüveget viselt. Emellett megjegyzéseket tettek a fogszabályzójára és műnek tűnő, ám teljesen természetes, telt ajkaira is.
Ezekkel kapcsolatban egyébként máig magyarázkodni kényszerül, hogy azok nem valamiféle beavatkozás eredményei, csupán a génjeinek köszönheti. Angelina azt állította egy interjúban, hogy a gimnáziumi évei alatt végig elszigeteltnek érezte magát, és bár folyamatosan zaklatták, sosem tett le az álmairól, továbbra is arra törekedett, hogy színésznő legyen. Az édesanyja támogatta őt mindenben, és rábeszélte arra is, hogy kezdjen modellkarrierbe, amit próbált megfogadni, de elutasították. Ezek a kritikák pedig odáig vezettek, hogy Angelina elkezdett kételkedni magában.
Majd jött a vadóckorszak… Tizennégy évesen otthagyta a Beverly Hills-i középiskolát, és anyja jóváhagyásával beköltözhetett hozzájuk az akkori punk barátja. „Vagy az utcán bandáztam a pasimmal, vagy a hálószobámban lógtunk, ami az anyukámé mellett volt. Az édesanyám döntött így, ennek köszönhetően pedig továbbra is minden reggel iskolába jártam, és biztonságban fedeztem fel az első kapcsolatomat” – mesélte Angelina, aki ezt a kapcsolatot érzelmi intenzitásában egy házassághoz hasonlította, és azt mondta, a szakításuk késztette arra, hogy 16 évesen a színészi karrierjének szentelje magát.
Angelina közben felvette a goth stílust: lilára festette a haját, elkezdett veszélyes dolgokat csinálni, például késekkel játszott, és bevallotta, hogy nagyjából minden lehetséges drogot kipróbált. Azonban nemcsak viselkedési, hanem mentális problémái is kialakultak ekkorra.
Tinédzserként álmatlanságban szenvedett, pontosabban egy olyan alvászavarban, amely során az ember képtelen hosszú időre elaludni. Emellett anorexiás és depressziós is volt, sőt, nem egyszer bántalmazta önmagát, de nem feltétlenül azért, mert figyelmet akart, vagy mert büntetni akarta magát, hanem mert szerette a fájdalmat. „Valamilyen okból kifolyólag a rituálé, hogy megvágtam magam, és éreztem a kínt, élettel töltött el, ekkor éreztem igazán, hogy élek. Valamiféle felszabadulás volt ez számomra, egy eléggé furcsa terápia” – mesélte később a fiatalkoráról, ám sajnos ez a „terápia” nem igazán működött. Angelina az érzéseit a végletekig elvitte, kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg.
Huszonnégy éves korában idegösszeomlást kapott, és három napot töltött a UCLA Medical Center pszichiátriai osztályán. Pedig épp ez az 1999-es év volt az, ami meghozta számára színészileg az igazi áttörést…
Világsiker villámgyorsan
Jolie, bár kislányként feltűnt apja Lookin' to Get Out című 1980-as filmjében, igazából 1990-től számíthatjuk a karrierje kezdetét, ekkortól kezdett ugyanis feltűnni olyan előadók videóklipjeiben, mint Lenny Kravitz, a The Lemonheads, Meat Loaf vagy a The Rolling Stones, valamint videófilmekben (Cyborg 2: Üvegárnyék, 1993) és rövidfilmekben. Első egész estés mozifilmje az 1995-ös Adatrablók volt, amit a következő években felejthető darabok követtek (Bizonyíték nélkül, Szerelem és semmi más, Kis tüzek, A sivatagi hold titka, Istent játszva).
Majd egy tévéfilmre volt szükség ahhoz, hogy Angelina nevét megismerje a szakma. 1998-ban került ugyanis az HBO képernyőire egy saját gyártású filmjük, a Kifutó a semmibe, ami a drogfüggő és leszbikus szupermodellről Gia Carangiról szólt, aki fiatalon halt meg AIDS következtében.
Az alakításáért Angelina Emmy-jelölést és Golden Globe-díjat kapott, aminek meg is lett a hatása: a következő évben már olyan filmekkel jelentkezett, mint A csontember és az Észvesztő.
Az előbbi több mint 150 millió dollárt keresett világszerte, és Denzel Washington partnereként alakíthatott főszerepet, az utóbbiért pedig 2000. március 26-án, a 72. Akadémiai Díjátadón megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, vagyis 24 évesen már elérte azt, amiért sokan egész életükben kepesztenek, de sosem szerzik meg.
A fiatalon jött Oscar aztán rendesen bedurrantotta a karrierjét, át is nyergelt azonnal a blockbusterekre (2000-ben a Tolvajtempóval, 2001-ben a Lara Croft: Tomb Raiderrel), és igazából máig A-kategóriás színésznő maradt, aki maximum a saját döntéséből nem filmezett akár éveken át, és nem azért, mert ne kapott volna szerepeket. Olyan filmek fűződnek a nevéhez az utóbbi kb. 25 évből, mint a Mr. és Mrs. Smith (2005), Az ügynökség (2006), a második színészi Oscar-jelölést elhozó Elcserélt életek (2008), a Wanted (2008), a Salt ügynök (2010), a Demóna (2012) vagy az Örökkévalók (2021). Bár az is igaz, hogy Jolie-t az utóbbi kb. 15 évben már sokkal inkább a rendezés foglalkoztatja. Első saját filmjét, a boszniai háborúról szóló 2011-es A vér és méz földjént Magyarországon forgatta, anno volt is nagy hírverés ebből itthon, maga a film azonban nem sikerült túl jól. A 2014-es Rendíthetetlen című háborús életrajzi filmje azonban már annál inkább. 2015-ben aztán Brad Pitt-tel közös terápiás filmjével, A tengernéllel jelentkezett (láthatóan nem jött be), 2017-es First They Killed My Father című, a Vörös Khmer mozgalom kambodzsai borzalmairól szóló rendezéséért aztán újra jó kritikákat kapott, a filmet BAFTA-ra és Golden Globe-ra is jelölték.
Gyerekek, cél, üdvösség
Angelina az idegösszeomlása után három évvel, 2002-ben találta meg végre a stabilitást az életében azáltal, hogy anya lett. Ekkor ugyanis Kambodzsába látogatott, és egy árvaházban találkozott egy Rath Vibol nevű kisfiúval, aki a karjaiban aludt el, majd, amikor felébredt, az első dolog, amit látott, Angelina volt, és rámosolygott. A színésznőt ez a pillanat mélyen megérintette.
„Ő a fiam! Ez a gyermek jól érzi magát a karjaimban” – mondta, majd egyedülállóként örökbe fogadta a fiút, akit Maddoxnak nevezett el.
„Tudtam, hogy ha egyszer elkötelezem magam Maddox mellett, soha többé nem leszek önpusztító” – mesélte Angelina, aki így sikeresen maga mögött tudta hagyni a sötét életszakaszát, bár kijelentette: „A szívem mélyén még mindig csak egy punk kölyök vagyok tetoválásokkal – és az is maradok.”
Angie (ahogy a legtöbben hívják) mindent meg akart tenni azért, hogy megvédje a gyermekét, és gondoskodjon róla, ezért a bal lapockájára tetoválást csináltatott, egy khmer szöveget, ami azt jelenti: „Az ellenségeid fussanak messzire tőled! Ha gazdagságra teszel szert, az mindig a tiéd maradjon! Bárhová is mész, sokan kísérnek, szolgálnak és védenek téged, minden oldalról körülvesznek.”
Körülbelül három évvel később Angelina úgy döntött, hogy örökbe fogad még egy gyermeket. Ezúttal egy Zahara nevű kislányt adoptált Etiópiából 2005. július 6-án. Ekkor már nem szingli szülőként hozta meg a döntést, mivel már az év januárja óta együtt volt Brad Pitt-tel, akivel a Mr. és Mrs. Smith forgatása közben szerettek egymásba. Egy évvel később Angelina és Brad a namíbiai Swakopmundba utazott, hogy megpróbálják elkerülni a médiafelhajtást, ami első biológiai gyermekük születését övezte. A színésznő 2006. május 27-én itt adott életet a lányának, Shiloh Nouvel Jolie-Pittnek. Majd 2007. március 15-én újabb örökbefogadás: a sztárpár ezúttal a Pax Thien nevű vietnami kisfiút vették magukhoz Ho Si Minh városából.
Végül pedig (legalábbis eddig) Jolie 2008. július 12-én a franciaországi Nizzában adott életet egy kétpetéjű ikerpárnak: Vivienne Marchelinának és Knox Leonnak. Vagyis 33 éves korára már hatgyermekes édesanya volt. Annak emlékére, hogy hol fogadták örökbe, illetve hol születtek a gyermekei, Angelina a bal vállára varratott egy tetoválást, amely tartalmazza a gyermekei születési helyeinek földrajzi koordinátáit.
Az Angelina Jolie-effektus
Bár Angelinát a hat gyermeke alaposan lefoglalta, mégis sikerült fenntartania a média figyelmét, persze nem szándékosan.
2013-ban ugyanis mindenkit alaposan megijesztett, amikor bejelentette, hogy egy rákkeltő gén hordozója. Amikor a színésznő tesztje pozitív lett egy genetikai mutációra, a BRCA1-re, kiderült, nagy a kockázata annak, hogy mell- és/vagy petefészekrák alakul ki nála valamikor.
Tekintettel arra, hogy az édesanyja, Marcheline is a rák e két fajtájával vívott nyolcéves küzdelme után, 58 évesen hunyt el 2008-ban, Angelina úgy döntött, kettős masztektómiának veti alá magát. Amikor nyilvánosságra hozta a tapasztalatait, a felmérések szerint a nőket elkezdte jobban érdekelni a családtörténetük és a saját testük. Világszerte ugrásszerűen megnőtt azon nők száma, akik elkezdtek vizsgálatokra járni az egészségük érdekében. A média ezt „Angelina Jolie-effektusnak” nevezte el.
Brad Pitt előtt
Első filmje, az Adatrablók forgatása alatt Jolie összejött színészpartnerével, Jonny Lee Millerrel (a Trainspotting Beteg Fiúja, a Sherlock és Watson-sorozat Sherlock Holmesa és A korona John Majorje). A felvételek után hónapokig nem tartották a kapcsolatot, de végül újra kapcsolatba kerültek, majd nem sokkal később, 1996 márciusában összeházasodtak (Angie 20 éves volt ekkor). Az esküvőjén fekete nadrágban és fehér pólóban jelent meg, amelyre a saját vérével írta rá a vőlegénye nevét. Bár a kapcsolatuk a következő évben véget ért, Jolie jó viszonyban maradt Millerrel, akit „szilárd embernek és barátnak” nevezett. 1999 februárjában az Angelina által kezdeményezett válásukat nem sokkal azelőtt véglegesítették, hogy a következő évben újra férjhez ment volna…
Még a Millerrel kötött házassága előtt, 1996-os filmje, a Kis tüzek forgatásán kezdett kapcsolatot a modell és színésznő Jenny Shimizuval, akiről később azt mondta: „Valószínűleg feleségül vettem volna Jennyt, ha nem mentem volna hozzá a férjemhez. Az első pillanatban beleszerettem, amikor megláttam." Shimizu szerint a kapcsolatuk több éven át tartott, és akkor is folytatódott, amikor Jolie-nak más emberekkel volt romantikus kapcsolata. 2003-ban megkérdezték a színésznőtől, hogy biszexuális-e, amire így válaszolt: „Természetesen. Ha holnap beleszeretnék egy nőbe, úgy érezném-e, hogy rendben van az, ha meg akarom csókolni? Abszolút! Igen!"
Azóta azonban csak férfiakkal kezdett, legalábbis magánéletének hivatalos verziója szerint. Két hónapos randevúzás után például 2000. május 5-én Las Vegasban hozzáment a színész-író-rendező Billy Bob Thorntonhoz. Még a Vakrepülés (1999) című közös filmjük forgatásán találkoztak, de akkoriban nem folytatták a kapcsolatot, mivel Thornton eljegyezte Laura Dern színésznőt, míg Jolie állítólag a színész Timothy Huttonnal randizott, akivel az Istent játszva (1997) című filmjében szerepelt együtt.
Angie és Billy Bob gyakori nyilvános szenvedélynyilatkozataik és szerelmi gesztusaik (a leghíresebb, hogy állítólag egymás vérét viselték fiolákban a nyakukban) következtében a házasságuk a bulvármédia kedvenc témája lett.
2002 márciusában Jolie és Thornton bejelentették, hogy örökbe fogadnak egy kambodzsai gyermeket, de három hónappal később hirtelen elváltak, így Maddoxot Angelina végül egyedül adoptálta.
Brangelina
A színésznő következő botránya akkor robbant ki, amikor azzal vádolták, hogy ő okozta Brad Pitt és Jennifer Aniston válását 2005 októberében, mivel a Mr. és Mrs. Smith forgatása alatt viszonyt kezdett Pitt-tel, ő azonban elutasította az erről szóló vádakat: „Intim kapcsolatban lenni egy nős férfival, amikor a saját apám megcsalta az anyámat, nem olyan dolog, amit meg tudnék bocsátani. Képtelen lennék reggelente a tükörbe nézni. És nem vonzódnék egy olyan férfihoz, aki megcsalná a feleségét." Egyébként sem Jolie, sem Pitt nem nyilatkozott nyilvánosan a kapcsolatuk természetéről egészen 2006 januárjáig, amikor is megerősítették, hogy az első közös gyermeküket várják.
12 éves kapcsolatuk alatt a média „Brangelinának” hívta őket, és Hollywood egyik legcsillogóbb sztárpárjaként váltak ismertté.
2012 áprilisában bejelentették az eljegyzésüket, és végül 2014. augusztus 23-án a franciaországi Château Miravalban tartották az esküvőjüket egy zártkörű szertartás keretében. A házasságuk két évvel később, 2016 szeptemberében futott zátonyra, Angelina adta be a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Hollywood egyik leghosszabb és legmocskosabb válása volt az övék: jogilag csak három évvel a szakításuk után mondták ki a válásukat, a köztük zajló jogi hercehurca, többek között a gyermekelhelyezések miatt, azonban máig tart. Pitt például beperelte Jolie-t, amiért eladta a tulajdonukban lévő borászatban lévő részesedését egy harmadik félnek, Jolie pedig ellenkeresetet nyújtott be, amelyben azt állította, hogy Pitt 2016-ban egy repülőn fizikailag és verbálisan bántalmazta őt és a gyermekeiket.
Brad óta egyébként hivatalosan nem volt kapcsolata, de többször is hírbe hozták ismert emberekkel, mint például 2021-ben az énekes The Weeknddel, tavaly pedig a nála 21 évvel fiatalabb feltörekvő ír színésszel, Paul Mescallal.
Persze Angie-t egyáltalán nem a múltja és a párkapcsolatai/házasságai, sőt, még csak nem is a filmjei határozzák meg a leginkább, hanem humanitárius aktivitásai. Többek között rengeteget foglalkozott a háborús menekültek megsegítésével, természetvédelemmel és közösségfejlesztéssel, gyermekek bevándorlásával és oktatásával, valamint emberi jogokkal, főképp a nők jogaival. Ezzel kapcsolatos munkáiért egy rakás díjat kapott az évek során (többek között az Oscart is, pontosabban a Jean Hersholt Humanitárius Díjat 2013-ban – tehát már két Oscar-szobra van), hiszen tökéletes példája annak, hogy egy kapcsolatokkal és tőkével rendelkező befolyásos ember, latba vetve vagyonát, mennyi mindent tehet a Föld és az emberiség megsegítése érdekében.
Meghalt Horváth Iván, a digitális bölcsészet úttörője
Balassi Bálintról írt monográfiája máig alapmű. Elkészítette a világ első online kritikai kiadását Balassi Bálint verseiből (1993), majd József Attila prózai munkáiból. 1995-ben az INteRNeTTo internetes folyóirat indításában is részt vett.
77 éves korában, 2024. június 2-án elhunyt Horváth Iván irodalomtörténész, az MTA doktora, az ELTE professor emeritusa, a Digitális Irodalmi Akadémia tiszteletbeli tagja – közölte a család a Literával.
Horváth Iván pályafutása az MTA Irodalomtudományi Intézetében kezdődött, majd Szegeden, Pécsen és az ELTE-n tanított. 1980-ban az irodalomtudományok kandidátusa, 1992-ben pedig az MTA doktora lett. 1993-ban az ELTE Régi Magyar Irodalom tanszékére került, ahol 1995-től habilitált egyetemi tanárként, 2002 és 2009 között tanszékvezetőként tevékenykedett. Két évig a párizsi Université de la Sorbonne Nouvelle vendégtanára is volt.
1993-ban megalapította a Reneszánszkutatások Posztgraduális Központját (CHER), majd 1998-ban a Bölcsészettudományi Informatika Alapprogramot, az irodalmi szövegek számítógépes feldolgozásának első hazai kutatóhelyét. Az ő vezetésével jött létre a Reneszánsz tanulmányok mesterszak az ELTE-n. Balassi Bálintról írt monográfiája máig alapmű.
Horváth Iván a digitális bölcsészet úttörője volt, kutatócsoportjával 1976-ban kezdett dolgozni a Régi magyar vers repertóriumán, melynek számítógépes (1979) és internetes (1993) változata a világ első ilyen adatbázisai voltak. Elkészítette a világ első online kritikai kiadását Balassi Bálint verseiből (1993), majd József Attila prózai munkáiból. Főszerkesztője volt A magyar irodalom történetei című kézikönyv hálózati változatának és a 2021-ben megjelent online Magyar irodalomtörténetnek. Az ómagyar szövegemlékek kutatása során az ő vezetésével készül a Pray-kódex kritikai kiadása.
Az 1989-es rendszerváltáskor a 2000 című irodalmi és társadalmi havilap alapító szerkesztője volt, 1995-ben az INteRNeTTo internetes folyóirat indításában vett részt.
A reneszánsz szellemiségének megfelelően széles érdeklődési körrel rendelkezett: a komolyzenei felvételektől a hifi-rendszereken át a fényképezőgépekig mindenben a legmagasabb minőséget és a legizgalmasabb összefüggéseket kereste.
Karizmatikus személyiségével, előadóként és tanárként nagy hatást gyakorolt hallgatóira, sok nemzedéknyi kutatót indított el a tudományos pályán. Két gimnáziumi irodalomtankönyve nagy hatással volt egy egész tanulógeneráció irodalomszemléletére.
Egy portré az irodalmárról:
Horváth Iván élete a kultúra és tudomány szolgálatában telt, mely meghatározta több mint két évtizedes küzdelmét gyógyíthatatlan betegségével is.
Steven Knight már lassan megkerülhetetlen, ha amerikai sorozatokról van szó. Az ő keze alól került ki A Cillian Murphy nevével fémjelzett, BBC-s Birmingham bandája, a Jason Momoa-féle See az AppleTV+-on, az HBO-s Engedetlen hősök, a Netflixes A láthatatlan fény, Tom HardyTabuja és még számtalan film.
Ritkán nyúl mellé, mondjuk amikor sikerül neki, akkor kapunk egy Matthew McConaughey-féleVihar előtt-et,
ami inkább vicces volt, mint idegőrlő. De kijelenthetjük, hogy az ő projektjei mellé igazán nagy nevek szoktak állni.
A lepel esetében sem volt ez másként. A minőségi sorozatok koronázatlan királynőjének számító Elisabeth Moss lett a főszereplője, ez már garancia is a minőségre.
Moss nevével leginkább A szolgálólány meséjében találkozhattunk,
de ha megnézzük a filmográfiáját, játszott ő a nyomozós Tündöklő lányokban, a Mad Men – Reklámőrültekben és még sok más nagy sikerű produkcióban. Moss igazi karakterszínész, aki minden szerepébe beleadja a 100%-ot. Sajnos ez A lepel esetében kicsit felemásan sikerült.
A történet szerint a főszereplő, Elisabeth Moss egy név nélküli brit kormányügynök, aki annyira jó a munkájában, hogy több ügynökség „kölcsönveszi”. Ugyanis Moss a beolvadás és az igazság kifacsarásának mestere. Minden ügyéhez új nevet vesz fel: sorozatunk elején Imogen Salternek hívják és
elutazik a török-szíriai határhoz egy francia titkosszolgálati megbízás keretén belül.
A határnál lévő menekültközpontban ugyanis felismertek egy Adilah El Idrissi (Yumna Marwan) nevű hírhedten kegyetlen ISIS (Iszlám Állam)-ügynököt. Imogen (vagy hívják bárhogy is) feladata, hogy a bizalmába férkőzzön és kifacsarjon belőle információkat egy nagyobb terrortámadásról, amit az ISIS szervez.
Természetesen a történet folyamatosan csavarodik tovább, és szépen lassan egy nagyívű összeesküvés kellős közepén találjuk magunkat, de a sorozatban nem ez áll a középpontban. Inkább a két nő intellektusának csatája játszik főszerepet: kérdés, melyikük hogyan szerez információt a másikról.
Ez a párbaj adja Steven Knight forgatókönyvének azt a különlegességet, ami miatt kiemelkedik a többtucat terroristás sorozat közül.
Ugyanakkor ez okozza azt is, hogy ha valaki egy feszült kémthrillert vár, az nagyon unatkozni fog. A lepel egy beszélgetős drámasorozat, amelynek a hátterét egy akciódúsnak szánt thriller adja. Én szeretem a kimért tempót, de A lepel még nekem is lassú volt néha.
Elisabeth Mossra nagyon sok teher nehezedett, és úgy érzem, ezúttal kicsit félreértette a készítő szándékait. Egy eltökélt, talpraesett kémet alakít, akinek az a dolga, hogy kíméletlenül megvezessen bárkit, aki számára egy kicsit is gyanús, hogy rejteget valami fontos információt. Moss nagyon jó színésznő, de itt túljátssza a szerepét. Nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de sokszor nagyon visszafogottan és mégis eltúlzottan szenved. Nem tudom, hogy utasításra vetette be ezt a színészi eszközt, vagy mert a karaktere egy meghasonlott figura, de egy biztos: engem zavart.
Az ellenlábasát játszó Yumna Marwan viszont remek a hasonlóan kettős szerepben.
Egyszerre elszenvedője az ISIS terrorjának és kiváltója is annak. Hiába kedvelem Elisabeth Mosst, itt Marwan visszafogottabb játéka jobb volt, és hihetőbb is a szerepében. A többi színész is hozza a kötelező magas szintet: a francia hírszerzőt játszó Dali Benssalah nagyon sármos, az amerikai kémfőnököt alakító Josh Charles pedig kellően tenyérbemászó. Találkozhatunk kisebb szerepben még James Purefoy-jal is, aki még mindig szuper karakterszínész. Aki látta a Róma című sorozatot: ő alakította Marcus Antoniust.
A sorozat maga hihető, jól átgondolt, de sajnos unalmas. Az akció itt bizony sokszor egy fejlövéssel kezdődik és nagyjából ott is ér véget. Túl hosszú a hat rész, de a helyszínek legalább változatosak, az operatőri munka jó iparos és a zenékkel sikerült ügyesen játszaniuk a készítőknek.
Néha ugyanis az alkotók a feszültebbnek szánt részeknél teljesen lecsavarják a zenét, hogy aztán a megfelelő pillanatban kerülnjenek elő a hangjegyek. Ez elég erős hangulatgerenrátor.
A lepel megtekinthető magyar felirattal is a Disney+ műsorán.
